A bélflóra helyreállítása | Segítenek a probiotikus baktériumok és a prebiotikumok

Amikor a szervezet természetes betegségmegelőző és kórokozó ellenes védekezési mechanizmusairól van szó, rögtön az immunrendszer jut az eszünkbe. Az immunrendszer 80 százaléka a vastagbélben található, működését a bélflóra állapota alapvetően befolyásolja. Egészségünk megőrzése szempontjából ezért fontos a bélflóra helyreállítása.

bélflóra helyreállítása 1

A károsodott bélflóra számos megbetegedés forrása lehet. Fontos, ha minél hamarabb megtörténjen a bélflóra helyreállítása, amiben a probiotikumok és a prebiotikumok hatékony szövetségeseink lehetnek.

Normális esetben, a vastagbél nyálkahártyájához kapcsolódó bélflóra egységes ökoszisztéma, mely hatékony védővonalat alkot a vastagbélben. Több száz billió mikroorganizmus, főképpen baktérium, valamint gomba építi fel, ezek súlya a felnőtt szervezetben elérheti a két kilót. Génjeik száma pedig, a NatureBiotechnology szakmai lapban, 2014 júliusában publikált kutatások szerint, közel 10 millió. Utóbbi ötszázszor több mint az emberi génállomány. A bélflóra egyensúlya akkor biztosított, haa hasznos mikroorganizmusok (elsősorban probiotikus baktériumok) aránya legalább 60-80 százalék. Ez kell ahhoz, hogy a bélflóra képes legyen ellensúlyozni a bélcsatornába bejutó, és ott megtelepedő ártalmas baktériumok és gombák egészségromboló hatásait. A bélflóra helyreállítása tehát a fertőzések elleni védelemről is gondoskodik.

MI IS AZ A BÉLFLÓRA?

A bélflóra nem szerv, hiszen csak a születést követően alakul ki, a magzat bélrendszere ugyanis tökéletesen steril. A belekbe az anya szülőcsatornájából kerülnek az első baktériumok. Ezt követően, egészen három éves korig a táplálékok segítségével (nagyon fontos az anyatej), fokozatosan épül fel a bélflóra, mely harmadrészben minden emberben megegyezik.
Több mint ezer bélflóra baktériumtörzset ismer a tudomány –a Vall d’Hebron Institute of Research (VHIR) kutatói nemrégiben újabb 500, korábban ismeretlen fajt azonosítottak–, ezek közül a tíz leggyakoribb mindannyiunkban megtalálható. Ennek azért van jelentősége, mert így tudható, hogy ezek fokozott bevitelére a bélflóra erősítése, visszaépítése érdekében mindenképpen szükségünk van.

Ezt a 10 leggyakoribb fajt, a Swiss Probiotix MAXis tartalmazza!

A VÉDELMEZŐ BÉLFLÓRA

Ha a bélflóra sérült, annak a szervezet egésze látja kárát. A bélflóra ugyanis fontos szerepet játszik az egészség megőrzésében: erősíti az immunrendszert –az immunrendszer 80 százaléka a vastagbélben található–, segít megelőzni a gyulladások és a rákos daganatok kialakulását a bélben. Szabályozza az emésztést, javítja a tápanyagok felszívódását, a kalcium, a magnézium és a vas hasznosulását, valamint a szénhidrátok –cukrok– lebontását. Utóbbiakból a bélflóra jótékony mikrobái rövid láncú zsírsavakat hoznak létre, melyek a vastagbél sejtjeit látják el energiával. Az antioxidáns hatású B-7 és B-12 vitamin, és a csontritkulás megelőzésében szerepet kapó K-vitamin előállításában is közreműködnek a bélflórát alkotó hasznos baktériumok. A vitaminoknak a hiánya kapcsolatba hozható a cukorbetegséggel, az agyvérzéssel, a vérszegénységgel, illetve egyes autoimmun betegségekkel.
Ezen kívül, a bélflóra hasznos mikroorganizmusaia vajsav termeléséveltámogatják a bélrendszer egészséges fiziológiai működését. A vajsav ugyanis ösztönzi a bélrendszer belső felületén található sejtek szaporodását, amelyek védelmet nyújtanak a káros anyagokkal szemben.

A B-7-, B-12- és a K-vitamin, valamint számos más, a szervezet egészséges működése érdekében elengedhetetlen vitamin is megtalálható a Detox Vital® termékben, amely minden idők egyik legösszetettebb immunerősítője.

KÉNYES EGYENSÚLY

A helytelen táplálkozás, a környezeti ártalmak vagy az antibiotikumos kezelések következtében, megnő a szervezetbe bejutó káros mikroorganizmusok száma. Hatásmechanizmusuk rendkívül egyszerű: megpróbálnak megtapadni a gyomor- és a bélnyálkahártyán, hiszen így tudják a legkönnyebben megszerezni a tápanyagokat. Ha sikerrel járnak, gyorsan elszaporodnak, és kiszorítják a hasznos mikrobákat, ami a bélflóra egyensúlyának felbomlásához vezet. Kialakul a diszbiózis, ennek leggyakoribb tünetei az emésztési zavarok, az ürítéssel kapcsolatos problémák, a hasi fájdalmak, az ingerlékenység, valamint a rossz közérzet és fáradékonyság.

SEGÍT A PROBIOTIKUMOK FOKOZOTT BEVITELE

bélflóra helyreállítása 2A bélflóra helyreállításának érdekében, a legfontosabb teendő, a probiotikus baktériumok pótlása. A cél ilyenkor az, hogy a jótékony mikroorganizmusok aránya meghaladja az 50 százalékot. Ebben segítenek a megfelelő probiotikumok, ezekben ugyanis megtalálhatók a legfontosabb probiotikus baktériumok.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és az Egyesült Nemzetek Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) meghatározása szerint, a probiotikumok élő organizmusok, amelyek a szervezetbe jutva hozzájárulnak az egészség megőrzéséhez, illetve visszaállításához. Ezek közül, a Bifidobacteriumlactis, az Enterococcusfaecium, Lactobacillus acidophilus, a Lactobacillus paracasei, a Lactobacillus plantarum, a Lactobacillus salivarius, a Bifidobacteriuminfantis, a Bifidobacteriumlongum, a Streptococcusthermophilus és a Lactobacillus lactisaz emberek 99 százalékéban megtalálható, ezeket a legjobb bélflóra helyreállító készítmények is tartalmazzák.

Ezért akkor járunk el helyesen, ha olyan terméket –táplálékkiegészítőt– választunk, amely tartalmazza ezeket a jótékony baktériumokat, az egyébként rendkívül egészséges, probiotikus élelmiszerekben, mint amilyen az élőflórás joghurt, ugyanis lényegesen kisebb a baktériumtörzsek száma.

 

NE FELEJTSÜK EL A PREBIOTIKUMOKAT SEM

Ahhoz, hogy a probiotikus baktériumok képesek legyenek életben maradni, szaporodni és kiszorítani a bélflórából a káros mikroorganizmusokat, megfelelő mennyiségű és minőségű táplálékra van szükségük. Pontosan erre valók a prebiotikumok (például a béta-glükán), amelyek különlegessége, hogy ezeket a szervezet, és a káros baktériumok sem képesek lebontani, ráadásul agyomorsavban sem károsodnak, a hasznos baktériumok számára viszont létfontosságúak.

A prémiumminőségű Clean Inside® rost, ideális mennyiségben tartalmazza a jótékony prebiotikumokat, használatával a bélflóra helyreállítása gyorsabban megtörténik.