A cérnagiliszta fertőzés közérthetően

A cérnagiliszta fertőzés közérthetően

A cérnagiliszta a leggyakoribb féregfertőzés ma Magyarországon. Elsősorban bölcsődés és óvodáskorú gyermekeket és szüleiket érinti a betegség, mivel a kisdedkorúak a kéz- és személyi higiené alapvető szabályait csak ekkor kezdik elsajátítani és még könnyen átfertőzik egymást. A székletben előforduló peték kézre, ujjakra, játékok felületére tapadnak így juthatnak át egyik emberről a másikra. Ugyanakkor az alkalmi szociális kontaktus pl. kézfogás, ölelés, társalgás nem elegendő a fertőzés átviteléhez.

Hogyan terjed?

Ezért általában csak az egy háztartásban élők fertőzik egymást, részben a közös WC használat révén. Minthogy a peték a gáttájék bőrét is szennyezik, felnőttek között szexuális úton is terjedhet, melyre külön nem szokták felhívni a figyelmet. A cérnagiliszta emberi fertőzés !!! Vagyis házi kedvenctől kutyától, macskától NEM tudjuk elkapni.

Szintén valószínűtlen, hogy uszodában, úszómedencében terjedjen a fertőzés, így ezektől sem kell félni. Annak ellenére, hogy az úszómedencékben lévő klór mennyisége nem feltétlenül elégséges a  cérnagiliszták elpusztítására, a több ezer liternyi vízben rendkívül kicsi az esélye, hogy életképes petékkel érintkezzünk és azok megtelepedjenek bennünk.

Tünetek

A cérnagiliszta fertőzés nem feltétlenül mutat tüneteket. Amennyiben mégis úgy a végbéltájék bőrén vagy a székletben parányi 1 cm-t meg nem haladó, cérnavékony, fehér mozgó vagy nem mozduló képleteket láthatunk és emellett éjszakánként kínzó végbéltáji viszketés lép fel. Gyermekek esetében az étvágytalanság, érzelmi labilitás, nyugtalanság is lehetnek intő jelek. Fontos tudni, hogy extrém esetekben a cérnagiliszta fertőzés több szervet, köztük a tüdőt és a májat is érintheti, ezért semmiképpen sem szabad félvállról venni.

Diagnózis

Amennyiben a fenti tüneteket tapasztaljuk, úgy a diagnózist mi magunk is fel tudjuk állítani, mindazonáltal célszerű szakorvos segítségét kérni. (link, drdezsenyi.com).  A fertőzés igazolására laboratóriumi módszer is rendelkezésre áll. Fontos tudni, hogy a széklet nem megfelelő minta a vizsgálathoz! Széklet féregpete, protozoon vizsgálat negativitása ugyanis nem zárja ki a fertőzés fennállását!

A cérnagiliszta fertőzés kezelése

A fertőzés igazolása esetén az orvos féreghajtó gyógyszert ír fel.  A féreghajtó rövidtávú használata érdemi mellékhatással ugyan nem jár, mégsem cukorka ! Vagyis orvosnak kell elrendelnie és a kezelés időtartamát is a betegségben járatos szakember szabja meg. Betegek, a családorvosra gyakorolt nyomással, gyakran megszerzik és önkezelik magukat, ami felelőtlen magatartásnak minősül.

Makacs, visszatérő esetekben kizárólag kiegészítő kezelésként és nem önmagában alkalmazva tradícionális féreghajtó hatású gyógynövényekből készült Parasic kapszula (link) is segíthet a problémától megszabadulni. A Parasic összetevői között szereplő örménygyökér, bazsalikom, tökmag és fokhagyma tudományos módszerekkel igazoltan képesek a férgeket bénítani és megölni.

Emellett a gránátalmából készült különböző formulák (link) és maga a gránátalmalé is jótékony hatással lehet. Fentiek alkalmazása mellett is fontos azonban, hogy orvoshoz forduljunk, mert a kellően ki nem kezelt esetek szövődményekhez vezethetnek, különösen hölgyekben, mivel a parazita a női ivarutakba jutva ott súlyos gyulladást hozhat létre. A fertőzés családon belüli korlátozására, megszüntetésére alapvető megelőző módszerek léteznek így az ágyneműk, törülközők, intim ruhaneműk magas hőfokú (90 Celsius fok) mosása és vasalása. A peték klórra érzékenyek. Fontos a WC ülőke, lehúzó, kilincs klóros fertőtlenítőszerrel (pl. Hipo, Neomagnol, kereskedelmi forgalomban kapható klórtartalmú tisztítószerek) való gyakori tisztítása, dezinficiálása.