Mit keresel?
0 Ft
A ginzeng, (Panax ginseng) pontosabban a ginzeng gyökér évezredek óta ismert gyógynövény. Kelet Ázsiában ismerik évezredek óta, Európa területén csupán a 18. században terjedt el. Akkoriban rendkívül nagy értéke volt, mely az arannyal vetekedett, így nem csoda ha úri kiváltságnak számított. Nem véletlen talán, hogy Észak-Korea, még egy a szocializmus idején keletkezett tartozását a Magyar Állam felé pénz helyett ginzeng gyökérben szerette volna törleszteni, azonban a magyar kormány nem fogadta el az ajánlatot. Maga a ginzeng gyökere kettéágazik, mintha két lába lenne, innen a kínai Jen Shen vagyis embergyökér elnevezése.
A ginzeng főbb hatóanyagai a ginzenoidok, valamint igen gazdag A-, C-, E-, K-, és B vitaminban. A benne található nyomelemek a nátrium, kálium, kén, magnézium, de gazdag vasban, foszforban, kobaltban, rézben, szelénben és cinkben is.
Csillapítja a lázat és erősíti az immunrendszert, így a vírusos megbetegedések ellen hatékony orvosság. Fogyasztása által csökken a stresszhormon termelődése, így a szellemi-lelki egészségre is jó hatással van. Hatásos lehet depresszió, szorongás és álmatlanság esetén. Pozitív hatást gyakorol az idegrendszer működésére és nyugtatja azt.
Nyugtató hatásai ellenére azonban kiváló potencianövelő, ami kétségkívül a legismertebb és leginkább kamatoztatott hatása. Maga a ginzeng nem okoz közvetlenül erekciót, azonban annak működéséhez elengedhetetlen feltételekre – pl. a vérkeringésre – igen jó hatással van.
Egyfelől fokozza a péniszben található vérerek kitágulását ami által több vér fog az adott területre áramlani, így az erekció is erősebb lesz. Másrészt pedig általánosságban javítja a vér szabad áramlását nem csupán derék tájékon de az egész testben. Szabályozza a koleszterinszintet és csökkenti a magas vérnyomást, amivel védi a szív és érrendszert. Mivel a férfiaknál a csökkent potencia nagyon gyakran lelki eredetű problémákra is visszavezethető a ginzeng nyugtató hatása közvetve a szexuális egészségre is jó hatást gyakorol.
Szintén szabályozza az inzulin működését így a diabétesz kezelése során ugyancsak alkalmazható. Csökkenti az étvágytalanságot és méregtelenít is, védi a májat valamint támogatja a megfelelő emésztést. Gyulladáscsökkentő hatása szintén jót tesz az emésztőrendszer számára. Antioxidánsai segítenek fiatalon tartani a bőrt illetve gátolják a rákos sejtek szaporodását.
A ginzengnél érdemes tudni, hogy a fő gyökere inkább élénkít, míg a mellékgyökerek inkább nyugtatnak, így ha ginzeng teát főzünk ezt vegyük figyelembe.
A ginzeng az atópiás dermatitisz kezelésében is segít, legalábbis ezt vizsgálták a Korea University College of Medicine kutatói. A kísérlet eredményei alapján a ginzenggel való kezelés javítja a bőr hidratáltságát és csökkenti a bőrön keresztül történő vízveszteséget.
A ginzenget elsősorban potencianövelő hatásai miatt ismerik. Valóban javítja az erekciót és egyúttal védi a szív- és érrendszert, hiszen csökkenti a koleszterinszintet és a magas vérnyomást, valamint alkalmazható a cukorbetegség kezelése során. Nyugtató hatásának köszönhetően kezelhető vele a depresszió, szorongás vagy általában a stressz.
Memóriazavarok kezelésére szintén használható, hiszen a memóriának, az agyműködésnek köze van a megfelelő véráramláshoz. Gyulladáscsökkentő hatásának köszönhetően jó hatással van az emésztőrendszerre, illetve méregteleníti a szervezetet.
Segít a rák megelőzésében és a bőr fiatalon tartásában. Jó hatással van a tüdőre, így az aszthma kezelése során szintén alkalmazható.
A ginzeng gyökerét 6-10 karikár vágjuk, majd forró vízbe áztatjuk. Ha erősebb teát szeretnénk, hagyjuk inél tovább ázni. A teát lehet melegen és hidegen is fogyasztani. Ha a gyökeret porral helyettesítenénk, egy teáskanálnyi elegendő lesz. Érdemes étkezések előtt inni, ugyanis serkenti az emésztést és étvágygerjesztő. Napi 1-2 csésze ginzeng tea 5-6 héten keresztül ajánlott ha kúraként fogyasztjuk, azonban arra ügyeljünk, hogy terhesség és szoptatás alatt kerüljük a ginzeng fogyasztását.
Chong, S.K.F., Oberholzer, V.G. Ginseng—is there a clinical use in medicine?. Postgrad Med. 1988;64:841–846.
Fulder, S.J. Ginseng and the hypothalamic-pituitary control of stress. Am J Chin Med. 1981;9:112–118.
Anderson GD et al. Drug interaction potential of soy extract and Panax ginseng. J Clin Pharmacol. 2003;43:643-648.
Petkov, V.D., Mosharrof, A.H. Effects of standardized ginseng extract on learning, memory and physical capabilities. Am J Chin Med. 1987;15:19–29.
Soldati, F., Sticher, O. HPLC separation and quantitative determination of ginsenosides from Panax ginseng, Panax quinquefolium and from ginseng drug preparations. Planta Med. 1980;38:348–357.
Jiang X et al. Effect of St. John’s wort and ginseng on the pharmacokinetics and pharmacodynamics of warfarin in healthy subjects. Br J Clin Pharmacol. 2004;57:592-599.
Janetzky K, Morreale AP. Probable interaction between warfarin and ginseng. Am J Health Syst Pharm. 1997;54:692-3.
Wiklund, I., Karlberg, J., Lund, B. A double-blind comparison of the effect on quality of life of a combination of vital substances including standardized ginseng G115 and placebo. Curr Ther Res. 1994;55:32–42.
Forgo, I., Kirchdorfer, A.M. The effect of different ginsenoside concentrations on physical work capacity. Notabene Medici. 1982;12:721–727
Név:
Ginzeng – Panax ginseng
Latin név:
Panax ginseng
Cookie | Duration | Description |
---|---|---|
cookielawinfo-checkbox-analytics | 1 year | Set by the GDPR Cookie Consent plugin, this cookie is used to record the user consent for the cookies in the "Analytics" category . |
cookielawinfo-checkbox-necessary | 1 year | Set by the GDPR Cookie Consent plugin, this cookie is used to record the user consent for the cookies in the "Necessary" category . |
cookielawinfo-checkbox-teljesitmeny | 1 year | Set by the GDPR Cookie Consent plugin to store the user consent for cookies in the category "Performance". |
CookieLawInfoConsent | 1 year | Records the default button state of the corresponding category & the status of CCPA. It works only in coordination with the primary cookie. |
elementor | never | This cookie is used by the website's WordPress theme. It allows the website owner to implement or change the website's content in real-time. |
woocommerce_cart_hash | past | This cookie is set by WooCommerce. The cookie helps WooCommerce determine when cart contents/data changes. |
Cookie | Duration | Description |
---|---|---|
_ga | 2 years | The _ga cookie, installed by Google Analytics, calculates visitor, session and campaign data and also keeps track of site usage for the site's analytics report. The cookie stores information anonymously and assigns a randomly generated number to recognize unique visitors. |
_ga_D1XXYD6C2B | 2 years | This cookie is installed by Google Analytics. |
_gcl_au | 3 months | Provided by Google Tag Manager to experiment advertisement efficiency of websites using their services. |
_gid | 1 day | Installed by Google Analytics, _gid cookie stores information on how visitors use a website, while also creating an analytics report of the website's performance. Some of the data that are collected include the number of visitors, their source, and the pages they visit anonymously. |
CONSENT | 2 years | YouTube sets this cookie via embedded youtube-videos and registers anonymous statistical data. |
Cookie | Duration | Description |
---|---|---|
_dc_gtm_UA-227118212-1 | 1 minute | No description |
cookielawinfo-checkbox-egyeb | 1 year | No description |
cookielawinfo-checkbox-funkcionalis | 1 year | No description |
cookielawinfo-checkbox-hirdetes | 1 year | No description |
cookies.js | session | No description available. |
m | 2 years | No description available. |
psupsell_visit_id | 1 month | No description |
visits | 1 day | No description available. |
woocommerce_items_in_cart | session | No description available. |
wp_woocommerce_session_5eca3d8fad322f98cb549131952c4884 | 2 days | No description |
Cookie | Duration | Description |
---|---|---|
_fbp | 3 months | This cookie is set by Facebook to display advertisements when either on Facebook or on a digital platform powered by Facebook advertising, after visiting the website. |
fr | 3 months | Facebook sets this cookie to show relevant advertisements to users by tracking user behaviour across the web, on sites that have Facebook pixel or Facebook social plugin. |
NID | 6 months | NID cookie, set by Google, is used for advertising purposes; to limit the number of times the user sees an ad, to mute unwanted ads, and to measure the effectiveness of ads. |
Cookie | Duration | Description |
---|---|---|
mailchimp_landing_site | 1 month | The cookie is set by MailChimp to record which page the user first visited. |