Mit keresel?
0 Ft
A tulsi (Ocimum sanctum) egy Dél-Kelet Ázsia és főként India területén őshonos növény mely „szent bazsalikom” néven is ismert. Nem összekeverendő a közönséges, általunk is rendszeresen fogyasztott bazsalikommal. A tulsi fontos szerepet kap az ayurvédában, vagyis a hagyományos indiai gyógyászatban és a hindu rituálék során. A hinduk szentnek tartják nemcsak a növényt, de még a földet is, amiből kinő. Használják különféle vallási rituálék során valamint meditációhoz, mivel tisztító erőt tulajdonítanak neki. Minden hindu háztartásban megtalálható a tulsi. Egyrészt azért, hogy a ház népét összekösse az isteni világgal, másrészt azért, hogy illatával elűzze a szúnyogokat és a legyeket. Gyógyászati felhasználása csakugyan széles skálán mozog, hiszen többféle betegségben is segítségünkre lehet.
A tulsi gazdag C-, valamint A-vitaminban, kalciumban, vasban, cinkben, illetve klorofillban. Ezeken kívül megtalálhatók még benne illóolajok, eugenol, urzolsav és linalol. A növény egy úgynevezett adaptogén, segíti a szervezetet a különböző fizikai és mentális terhelő tényezőkhöz való alkalmazkodásban. Növeli a fizikai és a szellemi teljesítményt, csökkenti a szövetek károsodását, valamint védelmet nyújt a szervezet számára a bele kerülő nehézfémek és egyéb méreganyagok illetve a szegényes, helytelen étrend káros hatásaival szemben. Véd a stressz ellen és segítséget nyújt alvászavarok kezelésében. Enyhíti a szorongást és természetes antidepresszánsként funkcionál. Nem pusztán a méregtelenítésben segít, de hatásos baktérium- vírus- és gombaölő is, mely elpusztítja a szervezetbe kerülő különféle kórokozókat, miközben gyulladáscsökkentőként hat. Segíti a sebek és felszíni sérülések, pl. fekélyek, hegek gyógyulását, de a kisebesedett száj és rovarcsípések kezelésében is segít. A paraziták, férgek ellen is hatékony orvosság, mely egyúttal fájdalomcsillapító hatású.
Csökkenti a koleszterinszintet valamint szabályozza a vércukorszintet. A koleszterin mellett a magas vérnyomást is csökkenti, így kiváló hatással van a szív- és érrendszer egészségére.
Megszépíti a bőrt, kezeli a pattanásokat, hegeket, valamint összehúzza a pórusokat, ragyogóbbá teszi a bőrt. Csakugyan jó hatással van a hajra, hiszen gombaölő hatásának köszönhetően elpusztítja a korpát, véd a fejbőrt a szárazságtól, valamint csökkentheti a hajhullást.
Tisztítja a vért és jó hatással van a vesére, segít a vesekő eltávolításában. Az aszthma és egyéb légúti betegségek kezelése terén szintén jó szolgálatot tesz, hiszen enyhíti a megdagadt légútakat, mely által nagyobb teret biztosít a beáramló levegőnek. Erősíti az immunrendszert, növeli a T sejtek számát, és leviszi a lázat, ezért előszeretettel alkalmazzák az India területén gyakori trópusi betegségek kezelése céljából.
A gyomornak szintén jót tesz a tulsi, hiszen véd a gyomorfekély ellen. Egyfelől növeli a gyomor nyálkatermelő sejtjeinek aktivitását, számát és élettartamát, így biztosítva hatékonyabb védelmet a savval szemben, másfelől pedig csökkenti a stresszt, ami szintén egy fontos tényező a fekélyek kialakulásában.
A benne található eugenolnak köszönhetően pedig a tulsi hatékony orvosság a paraziták elleni küzdelemben.
Egy a Saudi Journall od Medical and Pharmaceutical Sciences szaklapban publikált tanulmány a tulsi anti-parazitikus hatásait vizsgálta. A kutatók vizes illetve albendazolos kivonatot készítettek a gyógynövényből majd férgeket kezeltek vele. Megállapították, hogy a tulsi vizes kivonata 145 +- 14 pec alatt megbénította, 223 perc alatt pedig meg is ölte a kezelt parazitákat. A kísérlethez választott paraziták anatómiailag nagyon hasonlítanak az embereket megfertőző parazitákhoz, így a kutatók szerint okkal feltételezhető, hogy a tulsi az emberben lakozó paraziták ellen is ugyanilyen hatásos.
Mivel adaptogén, a tulsi számos területen felhasználható. Segít a szorongás, stressz és a depresszió leküzdésében valamint mérsékli a helytelen táplálkozásból eredő káros hatásokat. Ugyancsak segít a méregtelenítésben, védelmet nyújt a szervezetbe kerülő nehézfémek és egyéb mérgek okozta károsodással szemben. Tisztítja a vért, védi a vesét és segít a vesekő eltávolításában.
Használható a szív és érrendszer védelme érdekében, hiszen csökkenti a magas vérnyomást és a koleszterint. A cukorbetegség kezelése során szintén kiváló, mivel szabályozza a vércukrot és a szervezet metabolikus folyamatait.
Erősíti az immunrendszert, gyulladáscsökkentő, valamint átjárhatóbbá teszi a légutakat, így jó orvosság aszthmára és egyéb légúti megbetegedésekre. Ugyan hazánkban nem jelent fenyegetést a malária, de trópusi betegségekre, lázra szintén kiváló megoldás a tulsi.
Növeli a fizikai és a szellemi teljesítményt, valamint elősegíti a sebgyógyulást. Jó hatással van a bőr és a haj szépségére, hiszen kezeli az aknét és csökkenti a hajhullást.
Óvja a gyomrot a fekélyektől, hiszen stimulálja és védi a gyomor nyálkatermelő sejtjeit miközben csökkenti a stresszt.
Bakteriális, vírusos vagy gombás fertőzések ellen kiváló, valamint eugenol tartalmának köszönhetően a paraziták kiirtása terén is hatékony.
https://saudijournals.com/media/articles/SJMPS_1247-49.pdf
https://www.sciencedirect.com/science/article/pii/S1878535223003325
https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pmc/articles/PMC3249909/
https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pmc/articles/PMC4296439/
Név:
Tulsi – Ocimum sanctum
Latin név:
Ocimum sanctum
A gyermekeknek készült Parasic Junior egy 100%-ban természetes, gyógyfüveket tartalmazó készítmény. A benne található, gondosan válogatott növényi hatóanyagok, mint például a homoki szalmagyopár, az édesgyökér, a szent bazsalikom és a máriatövis kivonat a káros paraziták szervezetből való távozását segíthetik elő.
A gyermekeknek készült Parasic Junior egy 100%-ban természetes, gyógyfüveket tartalmazó készítmény. A benne található, gondosan válogatott növényi hatóanyagok, mint például a homoki szalmagyopár, az édesgyökér, a szent bazsalikom és a máriatövis kivonat a káros paraziták szervezetből való távozását segíthetik elő.
A Parasic egy növényi hatóanyagokat tartalmazó készítmény paraziták ellen. Természetes összetevői között megtalálható a fokhagyma, tökmag és homoki gyopár kivonat. Az olyan növényi hatóanyagok, mint például a szent bazsalikom és az örménygyökér kivonat az élősködők szervezetből való távozását segítik.
A Parasic egy növényi hatóanyagokat tartalmazó készítmény paraziták ellen. Természetes összetevői között megtalálható a fokhagyma, tökmag és homoki gyopár kivonat. Az olyan növényi hatóanyagok, mint például a szent bazsalikom és az örménygyökér kivonat az élősködők szervezetből való távozását segítik.
Cookie | Duration | Description |
---|---|---|
cookielawinfo-checkbox-analytics | 1 year | Set by the GDPR Cookie Consent plugin, this cookie is used to record the user consent for the cookies in the "Analytics" category . |
cookielawinfo-checkbox-necessary | 1 year | Set by the GDPR Cookie Consent plugin, this cookie is used to record the user consent for the cookies in the "Necessary" category . |
cookielawinfo-checkbox-teljesitmeny | 1 year | Set by the GDPR Cookie Consent plugin to store the user consent for cookies in the category "Performance". |
CookieLawInfoConsent | 1 year | Records the default button state of the corresponding category & the status of CCPA. It works only in coordination with the primary cookie. |
elementor | never | This cookie is used by the website's WordPress theme. It allows the website owner to implement or change the website's content in real-time. |
woocommerce_cart_hash | past | This cookie is set by WooCommerce. The cookie helps WooCommerce determine when cart contents/data changes. |
Cookie | Duration | Description |
---|---|---|
_ga | 2 years | The _ga cookie, installed by Google Analytics, calculates visitor, session and campaign data and also keeps track of site usage for the site's analytics report. The cookie stores information anonymously and assigns a randomly generated number to recognize unique visitors. |
_ga_D1XXYD6C2B | 2 years | This cookie is installed by Google Analytics. |
_gcl_au | 3 months | Provided by Google Tag Manager to experiment advertisement efficiency of websites using their services. |
_gid | 1 day | Installed by Google Analytics, _gid cookie stores information on how visitors use a website, while also creating an analytics report of the website's performance. Some of the data that are collected include the number of visitors, their source, and the pages they visit anonymously. |
CONSENT | 2 years | YouTube sets this cookie via embedded youtube-videos and registers anonymous statistical data. |
Cookie | Duration | Description |
---|---|---|
_dc_gtm_UA-227118212-1 | 1 minute | No description |
cookielawinfo-checkbox-egyeb | 1 year | No description |
cookielawinfo-checkbox-funkcionalis | 1 year | No description |
cookielawinfo-checkbox-hirdetes | 1 year | No description |
cookies.js | session | No description available. |
m | 2 years | No description available. |
psupsell_visit_id | 1 month | No description |
visits | 1 day | No description available. |
woocommerce_items_in_cart | session | No description available. |
wp_woocommerce_session_5eca3d8fad322f98cb549131952c4884 | 2 days | No description |
Cookie | Duration | Description |
---|---|---|
_fbp | 3 months | This cookie is set by Facebook to display advertisements when either on Facebook or on a digital platform powered by Facebook advertising, after visiting the website. |
fr | 3 months | Facebook sets this cookie to show relevant advertisements to users by tracking user behaviour across the web, on sites that have Facebook pixel or Facebook social plugin. |
NID | 6 months | NID cookie, set by Google, is used for advertising purposes; to limit the number of times the user sees an ad, to mute unwanted ads, and to measure the effectiveness of ads. |
Cookie | Duration | Description |
---|---|---|
mailchimp_landing_site | 1 month | The cookie is set by MailChimp to record which page the user first visited. |