Mit keresel?
0 Ft
A virágos kőris (Fraxinus ornus) egy Dél-Európa és Kisázsia területén őshonos fa faj. A virágos kőris csupán egy a többi kőrisfaj közül, melyek szintén őshonosak Európa területén. A Mediterrán kultúrában a kőris a bőség szimbóluma volt. Már a 7. században termesztették a kőrist Szicília területén, ahol a mai napig is folytatják a fák gondozását. Hippokratész úgy tartotta a kőris levelei vízhajtó hatásúak, Dioszkoridész szerint pedig még a viperák mérge ellen is hatásosak. Jóval később a 18. századi Európában pedig a kőris kérgét a malária kezelésére használták. A virágos kőris gyógyászati szempontból érdekes része a fa nedve. Ehhez úgy jutnak hozzá – legalábbis a Szicília kőristermelők – hogy a fa kérgén bevágásokat ejtenek és hagyják kifolyni majd megszáradni a fa nedvét.
A kőris nedvét az angol nyelvű országokban mannának nevezik, mely nem keverendő össze az Ószövetségben említett, égből hulló eledellel, annak ellenére, hogy a kőris mannája is ehető. A manna, vagy fanedv fő hatóanyaga a mannit nevű cukor. A mannit leginkább egy természetes hashajtó, így alkalmazható különféle emésztőrendszeri problémák kezelésére. A manniton kívül a kőris nedvében megtalálhatók még lignánok, fenolok, kumarinok és zsírsavak valamint olyan nyomelemek mint a stroncium vagy a rubídium.
A mannit ugyan egy cukor, azonban mégis különbözik a hagyományosan cukorként emlegetett cukroktól. A mannit ugyanis nem káros a fogakra, alacsony a glikémiás indexe, ozmotikus, alacsony energiatartalmú és nehezen emészthető. Ennek köszönhetően kiválóan alkalmas cukormentes ételekben egyfajta pótcukorként. A hagyományos cukorral ellentétben a mannit hatására nem szökik az egekbe a vércukor, amely a diabétesz megelőzésében játszik fontos szerepet. A szervezetben a mannitol jóval kevesebb inzulint igényel, ami szintén hozzájárul a cukorbetegség kialakulásának elkerüléséhez. A mannit jelentős részét a szervezet nem bontja le, így az távozik a vizelettel, valamint a lebontott mennyiség sem jelent túl sok kalóriát, így sokkal kevésbé hízlal mint a hagyományos cukor.
Ozmotikus, hashajtó hatásának köszönhetően a mannát sok hashajtó készítmény alapanyagai közt megtalálni. Nagy előnye, hogy nem irritálja a bél belső felületén lévő nyálkahártyát. A székrekedés enyhítésén kívül mannában található polifenolok enyhülést hoznak a köhögésre, nyugtatják a légutakat, gyulladáscsökkentők és gyorsítják a sebgyógyulást.
Mit mond a tudomány?
Olasz kutatók vizsgálatai kimutatták, hogy a manna amellett, hogy enyhíti a székrekedést, még jó antioxidáns is. Azonosították a mannában található fenolokat, majd szimulált körülmények között vizsgálták ezek hatásait. A manna fenoljai képesek voltak gátolni az oxidatív stresszt és a gyulladást elősegítő citokinek felszabadulását. Ugyan a kísérlet nem élő szervezetben zajlott, mégis az eredmények arra engednek következtetni, hogy a virágos kőris nedve több mint puszta hashajtó.
A virágos kőris nedve leginkább a hashajtó, méregtelenítő hatása miatt hasznos. Képes enyhíteni a székrekedést anélkül, hogy irritálná a bélnyálkahártyát, így gyermekek és terhes nők is fogyaszthatják. Polifenoljai nyugtatják a légutakat és csökkentik a gyulladást. A mannit nem káros a fogakra, jóval kevésbé hízlal mint a szacharóz és utóbbival ellentétben a vércukorszintet sem növeli meg jelentős mértékben kis idő alatt, amely által nagyban csökkenthető a cukorbetegség kialakulásának esélye.
Név:
Virágos kőris kivonat – Fraxinus ornus
Latin név:
Fraxinus ornus
A CleanInside 13 féle, gondosan válogatott növényi rostot tartalmazó étrend-kiegészítő készítmény. Kizárólag természetes anyagok felhasználásával készült. Fogyasztásával napi 9 gramm, az emésztőrendszer egészségéhez szükséges étkezési rostot biztosíthat szervezete számára. Banán ízű.
A CleanInside 13 féle, gondosan válogatott növényi rostot tartalmazó étrend-kiegészítő készítmény. Kizárólag természetes anyagok felhasználásával készült. Fogyasztásával napi 9 gramm, az emésztőrendszer egészségéhez szükséges étkezési rostot biztosíthat szervezete számára. Banán ízű.
Cookie | Duration | Description |
---|---|---|
cookielawinfo-checkbox-analytics | 1 year | Set by the GDPR Cookie Consent plugin, this cookie is used to record the user consent for the cookies in the "Analytics" category . |
cookielawinfo-checkbox-necessary | 1 year | Set by the GDPR Cookie Consent plugin, this cookie is used to record the user consent for the cookies in the "Necessary" category . |
cookielawinfo-checkbox-teljesitmeny | 1 year | Set by the GDPR Cookie Consent plugin to store the user consent for cookies in the category "Performance". |
CookieLawInfoConsent | 1 year | Records the default button state of the corresponding category & the status of CCPA. It works only in coordination with the primary cookie. |
elementor | never | This cookie is used by the website's WordPress theme. It allows the website owner to implement or change the website's content in real-time. |
woocommerce_cart_hash | past | This cookie is set by WooCommerce. The cookie helps WooCommerce determine when cart contents/data changes. |
Cookie | Duration | Description |
---|---|---|
_ga | 2 years | The _ga cookie, installed by Google Analytics, calculates visitor, session and campaign data and also keeps track of site usage for the site's analytics report. The cookie stores information anonymously and assigns a randomly generated number to recognize unique visitors. |
_ga_D1XXYD6C2B | 2 years | This cookie is installed by Google Analytics. |
_gcl_au | 3 months | Provided by Google Tag Manager to experiment advertisement efficiency of websites using their services. |
_gid | 1 day | Installed by Google Analytics, _gid cookie stores information on how visitors use a website, while also creating an analytics report of the website's performance. Some of the data that are collected include the number of visitors, their source, and the pages they visit anonymously. |
CONSENT | 2 years | YouTube sets this cookie via embedded youtube-videos and registers anonymous statistical data. |
Cookie | Duration | Description |
---|---|---|
_dc_gtm_UA-227118212-1 | 1 minute | No description |
cookielawinfo-checkbox-egyeb | 1 year | No description |
cookielawinfo-checkbox-funkcionalis | 1 year | No description |
cookielawinfo-checkbox-hirdetes | 1 year | No description |
cookies.js | session | No description available. |
m | 2 years | No description available. |
psupsell_visit_id | 1 month | No description |
visits | 1 day | No description available. |
woocommerce_items_in_cart | session | No description available. |
wp_woocommerce_session_5eca3d8fad322f98cb549131952c4884 | 2 days | No description |
Cookie | Duration | Description |
---|---|---|
_fbp | 3 months | This cookie is set by Facebook to display advertisements when either on Facebook or on a digital platform powered by Facebook advertising, after visiting the website. |
fr | 3 months | Facebook sets this cookie to show relevant advertisements to users by tracking user behaviour across the web, on sites that have Facebook pixel or Facebook social plugin. |
NID | 6 months | NID cookie, set by Google, is used for advertising purposes; to limit the number of times the user sees an ad, to mute unwanted ads, and to measure the effectiveness of ads. |
Cookie | Duration | Description |
---|---|---|
mailchimp_landing_site | 1 month | The cookie is set by MailChimp to record which page the user first visited. |