Hashajtó

Hashajtó

Még ma is nagyon sok ember helytelenül azonosítja a béltisztítást a hashajtó használattal, holott a két dolog között óriási különbség van.

A „hashajtó mítosz”, ahogy manapság beszélünk róla, egy téveszmén alapul, miszerint a hashajtó alkalmas méregtelenítésre, valamint a testsúly kontrollálására. Mindkét állítás téves, ráadásul nagyon sokan nincsenek tisztában a hashajtó rendszeres használatának veszélyeivel.

A béltisztítás célja

A béltisztítás elsődleges célja a felhalmozódott salakanyag és paraziták eltávolítása a vastagbélből. A másik cél a bélflóra egyensúlyának helyreállítása annak érdekében, hogy az ebben a béltraktusban történő folyamatok normalizálódjanak.

A béltisztítás csak úgy lehet eredményes, ha az teljes mértékű és nem káros az egészségre, továbbá a béltisztítás folyamán a bélfunkciók nem módosulnak. Ehhez megfelelő mennyiségű élelmi rostra van szükség, illetve olyan béltisztító használatára, ami ezeknek a követelményeknek megfelel. A hashajtó nem tartozik ebbe a kategóriába, erről a továbbiakban lesz szó.

A fenti céloknak tökéletesen megfelelő béltisztító a Clean Inside® Program, amelyet pontosan úgy fejlesztettek ki, hogy a vastagbél salaktalanítása roncsolás nélkül történjen meg.

A hashajtó működési elve

Nem csak hazánkban, de az egész világon jelenleg a hashajtó az egyik indokolatlanul leggyakrabban használt gyógyszer, ami számos szövődménnyel jár, és különféle megbetegedést okoz. Az a tény ezt csak súlyosbítja, hogy a legtöbb gyógyszertárban ezek a hashajtó készítmények recept nélkül kaphatóak.

A hashajtó több szempontból is rendkívül káros az egészségre. Ezek között az egyik a működési elvében rejtőzik. A legtöbb hashajtó olyan kémiai vegyületet tartalmaz, ami a bélfalra erősen izgató hatású, ezzel kényszeríti a vastagbél izomzatát fokozott mozgásra, így válik könnyűvé az ürítést. A gyakori hashajtó használat gyengíti a vastagbél izomtónusát. Ezáltal a természetes bélmozgás renyhébbé válik, majd igen rövid idő alatt bekövetkezik az az állapot, amikor széklet ürítés hashajtó nélkül már egyáltalán nem történik. A helyzet folyamatosan romlik, ugyanis a szervezet igen gyorsan hozzászokik ezekhez a vegyületekhez. A hashajtó hatékonysága csak úgy lesz az ember számára a szokásos, ha növeli a mennyiséget, mivel a megszokott hashajtó adagra a vastagbél már kellően nem reagál. Eszerint a hashajtó működési elve azonnali választ ad arra a kérdésre, hogy mi a különbség a hashajtó és a béltisztító között. Egyébként az egészségre gyakorolt hatásuk is egyértelműen különböző.

A hashajtó veszélyei

Fentebb már szó esett arról, hogy a hashajtó rendszeres szedése függőséget okoz, mivel a megfelelő bélmozgás eléréséhez egyre nagyobb adagra van szükség, ugyanis a rendszeres hashajtó használat következtében a természetes bélmozgás fokozatosan renyhébbé válik.

További óriási veszély a kiszáradás, amely egyrészt a túl alacsony folyadékfogyasztás miatt lehet. Másrészt a vastagbélben nem történik meg a normál mennyiségű vízfelszívódás, mivel a felgyorsult mozgás miatt erre nincs elegendő idő. Ez az állapot dehidratáltsághoz vezet, azaz általános vízhiányhoz, amely súlyos szöveti károsodással járhat bárhol a szervezetben.

A hashajtó révén elért fokozott bélmotilitás (mozgékonyság) nem csak a megfelelő mennyiségű folyadékfelszívódást akadályozza meg, hanem azoknak az ásványi anyagoknak a felszívódását is, amelyek szükségesek a szervezet számára, és csak ily módon kerülnek be a szervezetbe. Ennek következtében hiánybetegségek alakulhatnak ki, egyúttal az immunrendszer működése azonnal megváltozik, aminek következtében a fertőzésekre való hajlam megnő.

A hashajtó rendszeres használatának mellékhatásaként a bélfal óhatatlanul roncsolódik, ami vastagbélrák kialakulásához vezethet.

A fenti betegségeken kívül a rendszeres hashajtó használat a következő szövődményekkel járhat: általános gyengeség és levertség, hányinger, bélfertőzés, homályos látás, súlyos és rendszeres hasi fájdalmak, krónikus hasmenés vagy székrekedés, túlzott gáztermelődés és haspuffadás, vesekárosodás, szívritmuszavar, valamint egyéb szervi károsodások.

Az előzőekben leírt valós egészségi kockázatok ellenére nagyon sok ember indokolatlanul használja ezeket a könnyen beszerezhető hashajtókat, mert egyszerűnek gondolja használatukat, holott valós segítséget nem nyújtanak.

Hashajtó helyett természetes béltisztítást!

Amikor valaki székrekedésben szenved, és a hashajtó által kínált megoldáshoz folyamodik, akkor teljesen nyilvánvaló, hogy figyelmen kívül hagyja azt az alapvető tényt, hogy a székrekedés nem feltétlenül betegség, de mindenképpen egy tünet. A jó megoldás a valós kiváltó ok kezelése lenne a hashajtó meggondolatlan alkalmazása helyett.

A székrekedés elsődleges oka a nem megfelelő táplálkozás, a nem elegendő mennyiségű élelmi rost bevitel, továbbá a túl kis mennyiségű folyadékfogyasztás és a mozgásszegény életmód. Elsődlegesen ezeken kell változtatni, így a székrekedés problémája az emberek 80%-ánál megoldódna.

Abban az esetben, ha valaki azért folyamodik a hashajtó kínálta megoldáshoz, mert béltisztítást szeretne végezni, akkor sokkal inkább javasolt egy erre a célra kifejlesztett rostdús készítmény, mint amilyen a Clean Inside® rost. Tekintettel arra, hogy a Clean Inside® rost kíméletesen távolítja el a vastagbélben lévő salakanyagot, miközben a bél nyálkahártyáját nem károsítja.

A fentiekből egyértelműen látható, hogy a hashajtó és a béltisztító között óriási különbség van. Míg a hashajtó rendkívüli veszélyeket rejt magában, addig a valós béltisztítás a salaktalanítás biztonságos módja.