Nincsenek termékek a kosárban.
A borsmenta (Menta piperita) a mentafélék közül az egyik legismertebb növény. Az ókori görögöknél nevezték még hedioszmosz-nak (ἡδύοσμος) vagyis „jó illatú”-nak is. Maga a menta elnevezés Minthé, egy nimfa nevéből származik, akit Hádész felesége, Perszephoné, féltékenységében növénnyé változtatott. Hádész, mivel Minthé a szeretője volt, vigasztalásul jó illatot adott neki.
Felhasználását tekintve a görögök a mentát a kükeon nevű ital összetevőjeként használták, mely egy különböző növényekből álló pszichedelikus, hallucinációkat okozó keverék, melyet az eleusziszi misztériumok rítusai során fogyasztottak.
A házakban illatosítóként alkalmazták, ezen kívül temetések során is használták, hiszen a menta kellemes illata segített elnyomni a holttestek bomlása során keletkező kellemetlen szagot.
Később a rómaiak a nagyobb lakomák után rágcsálták a menta leveleit, hogy így könnyítsék az emésztésüket. Később a középkorban a szerzetesek körében kedvelt gyógynövény volt fájó fogínyre, köhögésre és gyomorpanaszokra. Gyomorpanaszokra, puffadásra egyébként már majdnem 3000 évvel korábban az Egyiptomiak is alkalmazták, melyről az emberiség egyik legrégebbi orvosi szövege tanúskodik. A középkorban a szerzeteseken kívül a hétköznapi emberek is használták, hiszen csökkenteni lehetett vele a rossz leheletet.
Az idő múlásával aztán menta egyre inkább egybefonódott a szájhigiéniával. Ezen kívül fejfájásra is hatékonynak találták, az XVII. századi orvosi szövegekben ajánlják is rá. A szájhigiénés vonalon tovább haladva, a modern korban pedig az egyik legnépszerűbb íz, ha rágókról van szó, az első rágó például mentolos volt, a többi ízesítés később jelent meg. A szájvizek, fogkrémek pedig már el sem képzelhetők mentolos íz nélkül.
Az egyik legkézenfekvőbb módja a menta fogyasztásának a belőle főzött tea. Egy liter felforralt vízhez hozzá kell adni 30 g őrölt borsmentalevelet, majd 5 percig lefedve állni hagyni, utána nem túl forrón elfogyasztani. Felnőttek esetében nem érdemes túllépni a napi fél litert, valamint 6 évnél fiatalabb gyermek egyáltalán ne is fogyassza.
Terhesség alatt érdemes orvos véleményét kikérni a menta fogyasztása előtt. Nagyon ritkán ugyan, de a mentának köze lehet a vetéléshez. Talán nem is véletlen, hogy az ókorban a görögök fogamzásgátlóként tekintettek rá, még ha konkrétan nem is az.
Túlzottan nagy mennyiségben fogyasztva a borsmenta mérgező ezért mindenképpen ügyelni kell a helyes adagok betartására. Érdemes ugyanakkor kiemelni, hogy túl nagy mennyiségben fogyasztva minden, még a víz is veszélyes, ugyanakkor a helyes adagokat betartva, orvosi tanácsok nyomán fogyasztva a borsmenta kiváló és sokoldalú gyógynövény, mely az emésztési panaszokon kívül sok egyéb bajra lehet orvosság.
Bár a rossz lehelet megszüntetése nem igazán nevezhető gyógyhatásnak, mégis leginkább e célból használják a mentát. Emellett viszont számos egyéb módon is segít. Erős fájdalomcsillapító és görcsoldó hatású, melynek köszönhetően enyhíti az IBS (irritábilis bél szindróma) tüneteit. Ellazítja a gyomorban és bélben található izmokat, így az emésztési panaszok mellett a menstruáció okozta fájdalmak enyhítésében is hasznos.
Javítja a légzést illetve az agy oxigénellátását. Talán ez utóbbi miatt sem véletlen, hogy 1620-ban – még ha nem is egészen volt számára világos, hogy pontosan miért – egy Tobias Venner nevű orvos javasolta a menta rendszeres szagolgatását a szellemi munkát végzőknek, kutatóknak, tudósoknak, hiszen szerinte javítja a memóriát és a szellemi egészséget.
Teaként fogyasztva jó a megfázás ellen, illetve a C-vitamin tartalma hozzájárul az immunrendszer működéséhez. Csökkenthető vele a fogfájás és a fejfájás.
Bőrgyulladás, kiütések, zúzódás és allergia kezelésére is javallott, illetve a fejbőrre is nyugtató hatása van. Külsőleg, felületen alkalmazva serkenti a vérkeringést és segíti a szövetek megújulását. Izom és ízületi fájdalmakra is hatásos, felületen alkalmazva, például kenőcsként.
Belső alkalmazásnál még kiemelendő az antioxidáns és antimikrobális, baktériumölő tulajdonsága.
Egy modern kutatás arra jutott, hogy a menta illata serkentette a vezetés közben tanúsított figyelmet és csökkentette a frusztrációt. Ennek tükrében a menta már pusztán az illatával hozzájárulhat a közúti balesetek számának csökkentéséhez, hiszen a balesetek jelentős része a pillanatnyi figyelmesség és a frusztráció okozta meggondolatlan vezetés számlájára írható.
Egy az Adelaide-i Egyetem kutatói által szerzett tanulmány szerint pedig a borsmenta egyfajta fájdalomcsillapítóként működik a vastagbélben, egy bizonyos TRPM8 csatorna aktiválása által. Ennek köszönhetően enyhíti például az IBS vagy egyéb bélben fájdalmat okozó betegségek tüneteinek súlyosságát.
Gyógyhatásai alapján a borsmenta az olyan bajok kezelésére alkalmas mint a puffadás, fogfájás, ínygyulladás, megfázás, rossz lehelet, köhögés, torokgyulladás, IBS, bőrproblémák, szív és érrendszeri megbetegedések, izom és ízületi fájdalmak vagy éppen menstruációkor fellépő fájdalom.
https://daily.jstor.org/plant-of-the-month-mint/
https://pubmed.ncbi.nlm.nih.gov/19507027/
https://pubmed.ncbi.nlm.nih.gov/10604046/
Raudenbush B, Grayhem R, Sears T, Et Al. Effects of Peppermint and Cinnamon Odor Administration on Simulated Driving Alertness, Mood and Workload. N Am J Psychol. 2009;11(2):245-256.
Nair B. Final report on the safety assessment of Mentha Piperita (Peppermint) Oil, Mentha Piperita (Peppermint) Leaf Extract, Mentha Piperita (Peppermint) Leaf, and Mentha Piperita (Peppermint) Leaf Water. Int J Toxicol. 2001;20 (Suppl. 3):61–73.
Schmidt E, Bail S, Buchbauer G, Stoilova I, Atanasova T, Stoyanova A, Krastanov A, Jirovetz L. „Chemical composition, olfactory evaluation and antioxidant effects of essential oil from Mentha x piperita”. Natural Product Communications. 2009 Aug;4(8):1107-12.
Inoue T, Sugimoto Y, Masuda H, Kamei C. Antiallergic effect of flavonoid glycosides obtained from Mentha piperita L. Biol Pharm Bull. 2002;25:256–9.
Benjamin Kligler, M.D., M.P.H. and Sapna Chaudharay, D.O. „Peppermint Oil” American Family Physician 2007 Apr 1;75(7):1027-1030.