Citromfű -Melissa officinalis

A citromfű (Melissa officinalis) eredetileg Ázsiában őshonos pázsitfű féle, azonban mára már a világ minden táján megterem. A citrom gyümölcshöz ugyan nincs közvetlenül köze, azonban levelét megdörzsölve enyhe, citromos illatot ad. A citromfű gyógyhatásai már a régebbi korok emberei számára is ismertek voltak. A görögök és a rómaiak a béltisztító hatásai miatt fogyasztották, az arabok pedig a rossz hangulat ellen. A belőle készült főzetet, teákat később a középkorban idegi problémák, pl. hisztériás rohamok, ideggyengeség illetve fogfájás ellen fogyasztották.

Gyógyhatásai

A citromfű változatos összetevőinek köszönhetően több különböző téren is rendelkezik gyógyhatással, így igen sokrétűen alkalmazható.

Alkalmazható egyfelől idegi jellegű problémákra, mint pl. álmatlanság, rossz kedv, szorongás, stressz és a vele járó fejfájás vagy gyomorfájás, hiszen a citromfű jó görcsöldó, ami elsősorban a központi idegrendszerre hat.

Antibakteriális és vírusölő hatásainak köszönhetően gombafertőzések vagy vírus okozta megbetegedések esetén is használható, hiszen a benne található rozmarinsav, kávésav, klorogénsav, ferulinsav illetve protokatechualdehid savak jó vírusölők.

Gombaölő tevékenységét legjobban a Saccharomyces cerevisiae ellen lehet kamatoztatni. Ez egy élesztőgomba, mely a szervezetben allergiás reakciókat válthat ki és az emésztőrendszert támadja. Ennek következtében könnyen kialakulhat hasmenés, székrekedés valamint rossz emésztés is. E gomba mellett ugyanakkor a citromfű a Candida albicans okozta fertőzések súlyosságát is enyhítheti, így láb- illetve bőrgomba esetén is használható. A bőrhöz kapcsolódóan nem pusztán gombás fertőzések, de sebek gyógyulásának elősegítése céljából is érdemes kipróbálni, hiszen fertőtlenítő hatásának köszönhetően a sebek is gyorsabban gyógyulnak tőle.

Vírusok és baktériumok tekintetében a herpesz ellen alkalmazható citromfű, vagy valamilyen citromfüvet tartalmazó készítmény, ugyanis nagyban elősegíti a herpesz okozta sebek gyorsabb gyógyulását. A Staphylococcus aureus és a Helicobacter pylori baktériumokkal szemben is sikeresen képes felvenni a harcot. Előbbi egy antibiotikumokra rezisztens ún. szuperbaktérium, mely szívizomgyulladást, tüdőgyulladást, bőrfertőzést és vérmérgezést okozhat, míg utóbbi, a Heliobacter pylori egy a gyomorfekéllyel szorosan összefüggő baktérium.

A fertőzések kezelése mellett a béltisztítás, méregtelenítés illetve emésztési problémák kezelése során is hasznát vehetjük a citromfűnek. Segít eltávolítani a belekben lerakódott méreganyagokat, valamint természetes vízhajtóként segíti a szervezet egyéb helyeiről való távozásukat is. Ödéma, dagadt, vizes láb ellen is jól jön, hiszen segít a felgyülemlett víz kiürülésében. A benne található citrál segít az inzulinszint szabályzásában, így a 2-es típusú cukorbetegség kezelésében is. Ezen kívül a citrál gátolja a hasi zsír felhalmozódását, ami az elhízás és közvetve a cukorbetegség megelőzésében is fontos, valamint a fogyókúra is eredményesebb lehet tőle. Ezen kívül a citrál rákellenes hatásokkal is rendelkezik; akadályozza bizonyos daganatok (májrák, bőrrák, mellrák) növekedését a daganatos sejtek elpusztítása által. A citromfű hatására több epe termelődik, így az emésztés is jobb, könnyebb lehet.

Végül de nem utolsó sorban gyógyhatásai közt említendő, hogy csökkenti a rossz vagyis az LDL koleszterinszintet, így a szív- és érrendszeri megbetegedések ellen is véd.

Mit mond a tudomány?

Iráni kutatók, a Tehran University of Medical Sciences egyetemen Alzheimer kóros betegeket kezeltek citromfű kivonattal. A betegek egy csoportja placebót kapott, a másik pedig citromfű kivonatot. A kísérlet végén a citromfűvel kezelt csoportnál javulás volt megállapítható a kognitív funkciók tekintetében.

A citromfű felhasználása

A citromfű felhasználható emésztéssel kapcsolatos problémák kezelésére, mint pl. hasi görcsök, 2-es típusú cukorbetegség, emésztési nehézségek, gyomorgörcs vagy hányinger, de a méregtelenítés, béltisztítás során is fontos szerep juthat neki.

Idegi jellegű problémák esetén is segít, így a stressz, alvászavar, idegesség, Parkinson-kór kezelése során is alkalmazható, de egyszerűen csak egy kis feszültségoldóként is érdemes fogyasztani.

Ezen kívül segít a vírusos, gombás fertőzések kezelésében, a rákmegelőzés terén, a sebgyógyításban valamint az immunerősítésben, de használható az aszthma, a reuma és az Alzheimer kór kezelése során is.

Vannak citromfű tartalmú készítmények, krémek, de mi magunk is egyszerűen készíthetünk belőle teát. A tea szerencsére már alapból finom ízű, így semmiképpen sem fog nehezünkre esni elkortyolgatni.

Citromfű tea készítése:

Vegyünk 10 gramm szárított citromfüvet, majd forraljunk fel 1 liter vizet és öntsük le vele a citromfüvet. Hagyjuk állni 10 percig, szűrjük le és kész is. Érdemes minél melegebben fogyasztani. Napi 2-3 csésze az ajánlott mennyiség; ez segít az alvászavar kezelésében és a feszültségoldásban.

Fontos! Terhes illetve szoptató nők valamint gyerekek ne fogyasszák.

Hivatkozások

Chungsamarnvart N, Jiwajinda S. A caricidal activity of volatile oil from lemon and citronella grasses on tropical cattle ticks. Kasetsart J Nat Sci. 1992;26:46–51.

Kennedy DO, Wake G, Savelev S, Tildesley NT, Perry EK, Wesnes KA, et al. Modulation of mood and cognitive performance following administration of single doses of Melissa officinalis (Lemon balm) with human CNS nicotinic and muscarinic receptor binding properties. Neuropsychopharmacology. 2003;28:1871–81.

Meevatee U, Boontim S, Keereeta O, Vinitketkumnuen U, O-ariyakul N. Antimutagenic activity of lemon grass. In: Boot-in S, editor. Man and Environment. Thailand: Chiang Mai University Press;

Ibarra A, Feuillere N, Roller M, Lesburgere E, Beracochea D. Effects of chronic administration of Melissa officinalis L. extract on anxiety-like reactivity and on circadian and exploratory activities in mice. Phytomedicine. 2010;17:397–403.

Orafidiva LO. The effect of autoxidation of lemon-grass oil on its antibacterial activity. Phytother Res. 1993;7:269–71.

Cheel J, Theoduloz C, Rodriäguez J, Hirschmann SG. Free Radical Scavengers and Antioxidants from Lemongrass (Cymbopogon citratus Stapf) J Agric Food Chem. 2005;53:2511–7.

Koch-Heitzmann I, Schultze W. 2000 Jahre Melissa officinalis. Z Phytother. 1988;9:77–85.

Kennedy DO, Little W, Haskell CF, Scholey AB. Anxiolytic effects of a combination of Melissa officinalis and Valeriana officinalis during laboratory induced stress. Phytother Res. 2006;20:96–102.

Citromfű

Név:
Citromfű -Melissa officinalis

Latin név:
Melissa officinalis

Tartalomjegyzék

Kapcsolódó termékek

  • A Slim Tea egy komplex gyógytea készítmény, amely olyan emésztést segítő, méregtelenítő és természetes nyugtató hatásukról ismert gyógynövényeket tartalmaz, mint a kamilla, csipkebogyó, gyömbér, citromfű és máriatövis. 12 féle aktív növényi összetevőjét az ideg- és bélrendszer megfelelő működése érdekében válogattuk össze. 

    Slim Tea

    6690 Ft

    A Slim Tea egy komplex gyógytea készítmény, amely olyan emésztést segítő, méregtelenítő és természetes nyugtató hatásukról ismert gyógynövényeket tartalmaz, mint a kamilla, csipkebogyó, gyömbér, citromfű és máriatövis. 12 féle aktív növényi összetevőjét az ideg- és bélrendszer megfelelő működése érdekében válogattuk össze.