Mit keresel?
0 Ft
A csipkebogyó (Rosa canina) az ember által egyik legrégebben használt gyógynövény. Bizonyítottan használták már az őskorban is, legalább is a mai Svájc területén fellelhető régészeti leletek erről tanúskodnak. Az ismert történelem népei közül szinte mindegyik, még a tengeren túli maják is ismerték a csipkebogyó gyógyhatásait. A rómaiak a veszett kutyák harapást kezelték csipkebogyó főzettel, amiről egyébként latin nevét kapta. A kutyaharapás mellett a megfázás és a húgyúti fertőzések kezelése során használták, de még sminkek összetevői közt is ott szerepelt a csipkebogyó. A II. világháború során a britek arra ösztönözték a lakosságot, hogy gyűjtsenek csipkebogyót és készítsenek belőle szirupot a fronton harcoló katonák számára. A csipkebogyó magas C vitamintartalmára ugyanis nagy szüksége volt az egyébként nem túl jól táplált, koszban és vérben harcoló katonák immunrendszerének, hogy meg lehessen előzni a fertőzéseket.
Bár több hasznos összetevőt tartalmaz, a csipkebogyó legfőbb ütőkártyája a rendkívül magas C-vitamintartalma, ami még a citrusfélékét is felülmúlja. Egy ember napi C-vitamin szükséglete 500 és 1000 mg között mozog. 100 gramm csipkebogyó 426 mg C vitamint tartalmaz ami nagyon jó érték. Rá tesz még egy lapáttal erre, hogy olyan anyagokat is tartalmaz melyek a C-vitamin hasznosulását segítik az emberi szervezetben, így a bevitt vitamin biztosan eléri a kívánt hatást.
A csipkebogyó tartalmaz cinket, vasat, rezet, valamint polifenolokat, karotinoidokat, alma-, nikotin- és citromsavakat is. A C-vitamin jó antioxidáns, de a csipkebogyó polifenoljai – a tanninok és flavonoidok – szintén hasonló hatásúak.
Flavonoidjai segítenek az optimális koleszterinszint és vérnyomás elérésében, ami által védenek a szív- és érrendszeri megbetegedésekkel szemben.
Csökkenti a fáradtságot, erősíti az immunrendszert, jól hat a csont és a kötőszövetképződésre, valamint légúti betegségek, megfázás, köhögés, influenza, de húgyúti fertőzések is kezelhetők vele. Teljesen érthető ezek alapján, miért küldtek belőle a britek a fronton harcoló katonáiknak.
További gyógyhatása, hogy védi a májat, gátolja a zsírmáj kialakulását. Antioxidáns összetevőinek hála csökkenti a bőr öregedését, de anti-karcinogén, vagyis rákellenes hatású is. Enyhíthető vele a reumás fájdalom, az osteoarthritis, de szabályozza a székletürítést is. Ennek valamint vízhajtó hatásának hála a méregtelenítésben úgyszintén hasznos gyógynövény a csipkebogyó.
Alkalmas emésztési panaszok enyhítésére, de vesekő megelőzés vagy ödéma kapcsán is érdemes fontolóra venni a fogyasztását. Képes szabályozni a vércukor és az inzulin szintjét, ezért a cukorbetegség kezelése során is alkalmazható.
Fogyókúrázóknak szintén érdemes fogyasztani, ugyanis gyorsítja a zsírok anyagcseréjét.
Dán kutatók egy vizsgálat során a csipkebogyó ízületi problémákra (osteoarthritis) gyakorolt hatását vizsgálták. A csipkebogyó magját és héját megőrölték, majd három hónapon át egy kontrollcsoportnak adták napi 5 grammos adagokban. A páciensek tünetei már 3 hét alatt enyhülést mutattak, így a csipkebogyó az eredmények alapján hatásos szer az ízületi bántalmak kezelésében.
A csipkebogyó kiváló immunerősítő, mely légúti megbetegedések, köhögés, influenza ellen is alkalmazható.
Enyhíti az ízületi bántalmakat, reumát, osteoarthritist, ugyanis jó gyulladáscsökkentő. Véd a szív és érrendszeri megbetegedésekkel szemben, szabályozza a vérnyomást, a koleszterinszintet, a vércukrot és az inzulint is, ezáltal segít a cukorbetegség kezelésében.
Védi a májat az elzsírosodástól valamint gyorsítja a zsíranyagcserét amely által jó szolgálatot tesz fogyókúrázóknak.
Jó hatással van a pajzsmirigyre, de vizesedés, gyulladás vagy izommerevség kezelésére is alkalmas.
Antioxidánsai segítenek megelőzni a daganatokat, fiatalon tartják a bőrt, illetve a csipkebogyó vízhajtó és székletszabályzó tulajdonságainak köszönhetően jó méregtelenítő.
Az egyik legnépszerűbb módja a csipkebogyó fogyasztásának a belőle főzött tea.
Egy evőkanálnyi száraz vagy friss, összemorzsolt csipkebogyót tegyünk egy bögrébe, majd 2,5 dl meleg, de nem forró vízzel öntsük le és hagyjuk állni 10-15 percig lefedve. Leszűrve, langyosan kortyolgassuk. A tea önmagában is kellemes ízű, preventív jelleggel heti 3-4 pohár fogyasztása ajánlott, de betegség során napi 1-2 csészét is érdemes elfogyasztani.
Lutz M, et al. Comparative effects of rose hip and corn oils on biliary and plasma lipids in rats. Arch Latinoam Nutr. 1993 Mar;43(1):23-7.
Chrubasik C, et al. A systematic review on the Rosa canina effect and efficacy profiles. Phytother Res. 2008 Jun;22(6):725-33.
Orhan, D.D., Hartevioglu, A., Küpeli, E., Yesilada, E. In vivo anti-inflammatory and antinociceptive activity of the crude extract and fractions from Rosa canina L. fruits. J Ethnopharmacol. 2007;112:394–400.
Winther, K., Apel, K., Thamsborg, G. A powder made from seeds and shells of a rose-hip subspecies (Rosa canina) reduces symptoms of knee and hip osteoarthritis: a randomized, double-blind, placebo-controlled clinical trial. Scand J Rheumatol. 2005;34:302–308.
Håkansson A, et al. Rose hip and Lactobacillus plantarum DSM 9843 reduce ischemia/reperfusion injury in the mouse colon. Dig Dis Sci. 2006 Nov;51(11):2094-101.
Warholm, O., Skaar, S., Hedman, E., Mølmen, H.M., Eik, L. The effects of a standardized herbal remedy made from a subtype of Rosa canina in patients with osteoarthritis: a double-blind, randomized, placebo-controlled clinical trial. Curr Ther Res Clin Exp. 2003;64:21–31.
Gonzales I, et al.. Dietary rose hip and corn oils effects on biliary and plasma lipid patterns, and hepatocyte membranes fluidity in rats. Nutr Rep Int. 1989;40: 271–280.
Név:
Csipkebogyó – Rosa canina
Latin név:
Rosa canina
A Slim Tea egy komplex gyógytea készítmény, amely olyan emésztést segítő, méregtelenítő és természetes nyugtató hatásukról ismert gyógynövényeket tartalmaz, mint a kamilla, csipkebogyó, gyömbér, citromfű és máriatövis. 12 féle aktív növényi összetevőjét az ideg- és bélrendszer megfelelő működése érdekében válogattuk össze.
A Slim Tea egy komplex gyógytea készítmény, amely olyan emésztést segítő, méregtelenítő és természetes nyugtató hatásukról ismert gyógynövényeket tartalmaz, mint a kamilla, csipkebogyó, gyömbér, citromfű és máriatövis. 12 féle aktív növényi összetevőjét az ideg- és bélrendszer megfelelő működése érdekében válogattuk össze.
Cookie | Duration | Description |
---|---|---|
cookielawinfo-checkbox-analytics | 1 year | Set by the GDPR Cookie Consent plugin, this cookie is used to record the user consent for the cookies in the "Analytics" category . |
cookielawinfo-checkbox-necessary | 1 year | Set by the GDPR Cookie Consent plugin, this cookie is used to record the user consent for the cookies in the "Necessary" category . |
cookielawinfo-checkbox-teljesitmeny | 1 year | Set by the GDPR Cookie Consent plugin to store the user consent for cookies in the category "Performance". |
CookieLawInfoConsent | 1 year | Records the default button state of the corresponding category & the status of CCPA. It works only in coordination with the primary cookie. |
elementor | never | This cookie is used by the website's WordPress theme. It allows the website owner to implement or change the website's content in real-time. |
woocommerce_cart_hash | past | This cookie is set by WooCommerce. The cookie helps WooCommerce determine when cart contents/data changes. |
Cookie | Duration | Description |
---|---|---|
_ga | 2 years | The _ga cookie, installed by Google Analytics, calculates visitor, session and campaign data and also keeps track of site usage for the site's analytics report. The cookie stores information anonymously and assigns a randomly generated number to recognize unique visitors. |
_ga_D1XXYD6C2B | 2 years | This cookie is installed by Google Analytics. |
_gcl_au | 3 months | Provided by Google Tag Manager to experiment advertisement efficiency of websites using their services. |
_gid | 1 day | Installed by Google Analytics, _gid cookie stores information on how visitors use a website, while also creating an analytics report of the website's performance. Some of the data that are collected include the number of visitors, their source, and the pages they visit anonymously. |
CONSENT | 2 years | YouTube sets this cookie via embedded youtube-videos and registers anonymous statistical data. |
Cookie | Duration | Description |
---|---|---|
_dc_gtm_UA-227118212-1 | 1 minute | No description |
cookielawinfo-checkbox-egyeb | 1 year | No description |
cookielawinfo-checkbox-funkcionalis | 1 year | No description |
cookielawinfo-checkbox-hirdetes | 1 year | No description |
cookies.js | session | No description available. |
m | 2 years | No description available. |
psupsell_visit_id | 1 month | No description |
visits | 1 day | No description available. |
woocommerce_items_in_cart | session | No description available. |
wp_woocommerce_session_5eca3d8fad322f98cb549131952c4884 | 2 days | No description |
Cookie | Duration | Description |
---|---|---|
_fbp | 3 months | This cookie is set by Facebook to display advertisements when either on Facebook or on a digital platform powered by Facebook advertising, after visiting the website. |
fr | 3 months | Facebook sets this cookie to show relevant advertisements to users by tracking user behaviour across the web, on sites that have Facebook pixel or Facebook social plugin. |
NID | 6 months | NID cookie, set by Google, is used for advertising purposes; to limit the number of times the user sees an ad, to mute unwanted ads, and to measure the effectiveness of ads. |
Cookie | Duration | Description |
---|---|---|
mailchimp_landing_site | 1 month | The cookie is set by MailChimp to record which page the user first visited. |