Mit keresel?
0 Ft
Közismertebb nevén pitypang. A gyermekláncfű tavasszal virágzik, szinte mindenhol, még házak tövében a betonból is képes kinőni. Ebből a szempontból gyomnövény, azonban sokkal hasznosabb mint elsőre gondolnánk. Latin neve a Taraxacum officinale a görög taraké és akos szavakból született. A taraké zavargást az akos pedig megoldást jelent, vagyis valami, ami megold valamilyen zavart. Nem véletlen, hiszen a görögök is használták több különféle nyavalya kezelésére.
Nagyon erős vízhajtó, ami jól jön ha méregtelenítést szeretnénk végezni, de a fogyókúrába is jól beilleszthető. Külsőleg, felületen alkalmazva a gyermekláncfűvel kezelhetők a pattanások, hiszen kiváló gyulladáscsökkentő. Szinte minden része felhasználható valamire: leveleit salátákhoz lehet hozzáadni, gyökeréből kávépótló készíthető, a virágaiból pedig Angliában Dandelion Wine-t készítenek ami egy enyhén alkoholos ital.
A gyermekláncfűben az A-, B-, C- és D vitaminok mellett bőségesen található kalcium is. Főbb hatóanyagai a taraxerol és a szterolok.
Többféle gyógyhatással is rendelkezik, így több megbetegedés esetén is érdemes kipróbálni. Segít például az emésztőrendszeri problémák orvoslásában. Fokozza az emésztőnedvek, a gyomornedv termelődését és segít szabályozni az emésztőrendszer izomzatát, ami által a bélmozgások is normalizálódni fognak, valamint az emésztés minősége is javulni fog. A bélmozgás normalizálása által alapvetően segít a székrekedés és a hasmenés leküzdésében, de érdemes róla tudni, hogy van egy enyhe hashajtó hatása. Szintén segíti az emésztést a benne található inulin nevű élelmi rost által, mely a bélben található jótékony hatású baktériumoknak jelent táplálékot.
Az emésztési problémák mellett a méregtelenítésben is fontos szerepe van a gyermekláncfűnek. Jó hatással van a máj, az epe és a vesék optimális működésére, de még az izzadságért felelős verejtékmirigyekre is hatást gyakorol. A szervezetben felgyülemlett mérgek ugyanis nem csak a vizelettel, de a verejtékezéssel is távoznak ezért ez utóbbi hatása is nagyon hasznos egy-egy méregtelenítő kúra esetében.
Májzsugor, májgyulladás és sárgaság esetén is javallott az alkalmazása hiszen a gyermekláncfű nagyon jó gyulladáscsökkentő. Gyulladáscsökkentő hatásai a májon kívül még a bélrendszerben is kamatoztathatók, hiszen enyhíti az IBS (irritábilis bél szindróma) tüneteit, mivel nyugtatja az irritált bélnyálkahártyát.
Vízhajtó hatásának köszönhetően segít eltávolítani a szervezetben feleslegesen felgyülemlett vizet. Ez csökkenti a magas vérnyomást valamint segít a húgyutak fertőtlenítésében. Vérnyomáscsökkentő hatását egyebek mellett a magas kálium és rosttartalmának köszönheti. Cukorbetegség esetén nem pusztán segít megszabadulni a vesében lerakódott cukortól de még az inzulintermelést is támogatja.
Az immunrendszert kétféleképpen is erősti. Egyrészt nitrogén oxid tartalma segítségével, melyek a falósejtek működését javítják, másfelől pedig a benne található rostokkal, amik a probiotikus baktériumoknak jelentenek táplálékot. Ezek a baktériumok ha megfelelő mennyiségben vannak jelen – aminek feltétele a megfelelő mennyiségű táplálék -úgy nagyon nagy mértékben járulnak hozzá az egészséges immunműködéshez.
A pattanások, bőrkiütések, ekcéma ellen is hatásos, valamint a benne található antioxidánsok és a luteolin gátolják a rákos sejtek szaporodását, illetve csökkentik a bőr öregedését.
Egy az International Journal of Oncology szaklapban publikált kutatás szerint a gyermekláncfű levelének kivonata gátlólag hatott a mellrák és a prosztatarák növekedésére. A gyökérből készült kivonat pedig a mell daganatos sejtjeinek növekedését gátolta.
A gyermekláncfű kiválóan méregteleníti a szervezetet, így a méregtelenítő kúrák fontos részét képezi. Segít a májbetegségek, gyulladás, sárgaság ellen, csökkenti a koleszterin és a vércukorszintet valamint mérsékli a magas vérnyomást.
Emésztési panaszok közül ajánlott az IBS-től szenvedő betegeknek, de a reflux, a székrekedés és a vizesedés ellen úgyszintén hasznos, hiszen kiváló vízhajtó.
Kalciumtartalmának köszönhetően csökkenti a csontritkulás kialakulásának esélyeit, egyéb hatóanyagainak köszönhetően pedig a rák elleni küzdelemben lehet hasznos. Támogatja az immunrendszert, valamint segít a húgyúti fertőzésekkel szemben.
Külsőleg alkalmazva kezelhető vele az ekcéma és az akné.
Williams CA, Goldstone F, Greeham J. Flavonoids, cinnamic acids and coumarins from the different tissues and medicinal preparations of Taraxacum officinale. Phytochemistry. 1996;42:121–127.
Wittzell, Hakan (1999). “Chloroplast DNA variation and reticulate evolution in sexual and apomictic sections of dandelions”. Molecular Ecology 8 (12): 2023–35
Clarke, Charlotte Bringle (1977). Edible and useful plants of California. Berkeley: University of California Press. p. 191.
Kim YC, Rho JH, Kim KT, Cho CW, Rhee YK, Choi UK. Phenolic acid contents and ROS scavenging activity of dandelion (Taraxacum officinale) Korean J. Food. Preserv. 2008;15:325–331.
Van Baarlen P, van Dijk PJ, Hoekstra RF, de Jong JH (October 2000). “Meiotic recombination in sexual diploid and apomictic triploid dandelions (Taraxacum officinale L.)”. Genome 43 (5): 827–35.
Katrin Schütz, Reinhold Carle & Andreas Schieber (2006). “Taraxacum—a review on its phytochemical and pharmacological profile”.
Név:
Gyermekláncfű kivonat – Taraxacum officinale
Latin név:
Taraxacum officinale
A Hepadone Repair egy természetes hatóanyagokat tartalmazó, a májszövetek védelmét szolgáló étrend-kiegészítő készítmény. Termékünk a sejtmegújító folyamatok fokozása és az oxidatív stresszel szembeni védelem érdekében antioxidánsban gazdag gyógynövény kivonatokból áll.
A Hepadone Repair egy természetes hatóanyagokat tartalmazó, a májszövetek védelmét szolgáló étrend-kiegészítő készítmény. Termékünk a sejtmegújító folyamatok fokozása és az oxidatív stresszel szembeni védelem érdekében antioxidánsban gazdag gyógynövény kivonatokból áll.
Cookie | Duration | Description |
---|---|---|
cookielawinfo-checkbox-analytics | 1 year | Set by the GDPR Cookie Consent plugin, this cookie is used to record the user consent for the cookies in the "Analytics" category . |
cookielawinfo-checkbox-necessary | 1 year | Set by the GDPR Cookie Consent plugin, this cookie is used to record the user consent for the cookies in the "Necessary" category . |
cookielawinfo-checkbox-teljesitmeny | 1 year | Set by the GDPR Cookie Consent plugin to store the user consent for cookies in the category "Performance". |
CookieLawInfoConsent | 1 year | Records the default button state of the corresponding category & the status of CCPA. It works only in coordination with the primary cookie. |
elementor | never | This cookie is used by the website's WordPress theme. It allows the website owner to implement or change the website's content in real-time. |
woocommerce_cart_hash | past | This cookie is set by WooCommerce. The cookie helps WooCommerce determine when cart contents/data changes. |
Cookie | Duration | Description |
---|---|---|
_ga | 2 years | The _ga cookie, installed by Google Analytics, calculates visitor, session and campaign data and also keeps track of site usage for the site's analytics report. The cookie stores information anonymously and assigns a randomly generated number to recognize unique visitors. |
_ga_D1XXYD6C2B | 2 years | This cookie is installed by Google Analytics. |
_gcl_au | 3 months | Provided by Google Tag Manager to experiment advertisement efficiency of websites using their services. |
_gid | 1 day | Installed by Google Analytics, _gid cookie stores information on how visitors use a website, while also creating an analytics report of the website's performance. Some of the data that are collected include the number of visitors, their source, and the pages they visit anonymously. |
CONSENT | 2 years | YouTube sets this cookie via embedded youtube-videos and registers anonymous statistical data. |
Cookie | Duration | Description |
---|---|---|
_dc_gtm_UA-227118212-1 | 1 minute | No description |
cookielawinfo-checkbox-egyeb | 1 year | No description |
cookielawinfo-checkbox-funkcionalis | 1 year | No description |
cookielawinfo-checkbox-hirdetes | 1 year | No description |
cookies.js | session | No description available. |
m | 2 years | No description available. |
psupsell_visit_id | 1 month | No description |
visits | 1 day | No description available. |
woocommerce_items_in_cart | session | No description available. |
wp_woocommerce_session_5eca3d8fad322f98cb549131952c4884 | 2 days | No description |
Cookie | Duration | Description |
---|---|---|
_fbp | 3 months | This cookie is set by Facebook to display advertisements when either on Facebook or on a digital platform powered by Facebook advertising, after visiting the website. |
fr | 3 months | Facebook sets this cookie to show relevant advertisements to users by tracking user behaviour across the web, on sites that have Facebook pixel or Facebook social plugin. |
NID | 6 months | NID cookie, set by Google, is used for advertising purposes; to limit the number of times the user sees an ad, to mute unwanted ads, and to measure the effectiveness of ads. |
Cookie | Duration | Description |
---|---|---|
mailchimp_landing_site | 1 month | The cookie is set by MailChimp to record which page the user first visited. |