Schisandra kivonat – Schisandra chinensis

A Schisandra chinensis magyaros nevén kínai kúszómagnólia egy a mai Észak-Kína, Mongólia, és Kelet-Oroszország területén őshonos gyógynövény. A hagyományos kínai gyógyászat több ezer éve használja, legalábbis erről tanúskodik egy a Kr. e. 1. században íródott kínai orvosi enciklopédia. Kínai neve a Wu Wei Zi, mely öt ízű bogyót jelent. A kínai kultúrában az örök fiatalság növényeként jelenik, mellyel elérhető a halhatatlanság. Ez utóbbit még nem sikerült bizonyítani; szovjet kutatók viszont az 1960-as években felfedezték, hogy rendkívül jó hatással van a májra, azon belül is a szervezet mérgekkel szembeni ellenállóképességére.

Gyógyhatásai

A schisandra főbb hatóanyagai a benne található lignánok, például a schisandrolok, schisandrin, schisanterin, deoxischisandrin vagy a gomisin. Egyéb hatóanyagai a triterpének, tanninok, pektin, fitoszterolok, illóolajok, valamint tartalmaz A-, C-, és E vitaminokat, illetve foszfort és mangánt.

Már a kínai gyógyászat is felismerte májvédő hatását, de az orosz kutatók foglalkoztak vele behatóbban. Rendkívül jó méregtelenítő és segíti a májat a természetes méregtelenítő folyamataiban. Megköti az endogén (belső) és exogén (kívülről a szervezetbe kerülő) méreganyagokat és segít eltávolítani őket a szervezetből. Lignánjai növelik a májban található glutation szintjét, ami egy szervezet által termelt antioxidáns, valamint támogatják az új májsejtek képződését. A különböző eredetű májgyulladások például a vírusos hepatitisz kezelésében szintén rendkívül potens orvosság a schisandra.

A méregtelenítésen kívül a stresszre, szorongásra is alkalmazható, nyugtatja az idegrendszert és javítja a kognitív folyamatokat, illetve a schizandrin B nevű hatóanyaga hozzájárul a szellemi leépülés megelőzéséhez.

Mivel kiváló védelmet biztosít a stressz és a pszichikai megterhelés ellen, így közvetve a szív- és érrendszert is védi, hiszen a mentális problémák miatt gyakran itt jelentkeznek káros élettani hatások. A schisandra hatása az ösztrogénéhez hasonló, így a menopauza tüneteinek enyhítésében szintén jó szolgálatot tehet, valamint elejét veheti a csontritkulásnak.

Annak ellenére, hogy nyugtatólag hat az idegrendszerre, fokozható vele a fizikai teljesítmény. Manapság ez inkább a sport terén szükségeltetik, de Szibéria területén élő vadászok korábban használták a schisandrát a saját teljesítőképességük fokozására. Az 1960-as évek, vagyis a hidegháború szovjet kutatói sem véletlenül foglalkoztak behatóbban vele, hiszen egy háborúban rendkívül jól jön egy olyan növény, ami csökkenti a katonákat érő stresszt, egyúttal növeli a fizikai és a szellemi állóképességet és a szervezetük mérgekkel szembeni ellenállását.

Mit mond a tudomány?

Kínai kutatók egy kísérlet során egerekben idéztek elő komoly májkárosodást szén-tetraklorid (CCl4) segítségével. Ez a vegyület tönkreteszi a májat így szimulálható vele az emberi szervezetben is tapasztalható különböző okokra visszavezethető súlyos májkárosodás. Az egerek 42 napon keresztül kaptak schisandra kivonatot, melynek eredményeként jelentős javulás mutatkozott a máj markereinek értékében, vagyis a májkárosodás szignifikáns mértékben mérséklődött. A schisandra gyógyhatásai a kutatók szerint az erős antioxidáns tulajdonságának tudhatók be.

Egy másik, koreai tanulmány pedig a schisandra menopauzára gyakorolt hatását vizsgálta. A kísérletben részt vevő nők egy év elteltével jelentős javulásról számoltak be olyan tünetek tekintetében mint a hőhullámok, izzadás vagy szívdobogás.

A schisandra felhasználása

Mivel rendkívül jó májvédő, a schisandra elsősorban a máj egészségének megőrzése illetve a szervezet méregtelenítése céljából használható. Az alkohol vagy vírus okozta májkárosodás, májgyulladás szintén kezelhető vele, hiszen gyulladáscsökkentő és segít a máj sejtjeinek megújulásában.

Növelhető vele vele a fizikai teljesítőképesség, amely egyébként a kínai gyógyászatban és a szibériai népek körében is fontos szerepet kap. A fizikai teljesítmény fokozása mellett ugyanakkor a szellemi egészségről is gondoskodik, hiszen csökkenti a stressz, a szorongás által okozott károkat. Az Alzheimer kór elleni küzdelemben is ígéretes jelölt, mivel védi az agyat és az idegrendszert a károsodástól.

Jó hatással van a vesére, és a kínai gyógyászat szerint a szexuális egészségre is. Antioxidánsai segítenek a bőr fiatalon tartásában és a rák elleni küzdelemben. Nem is véletlen, hogy a kínaiak az örök fiatalság növényének tartották.

A népi gyógyászat alkalmazza még légúti, légzőszervi megbetegedések kezelésére, mint pl. aszthma vagy köhögés, ugyanis javítja a szervezet oxigénellátását.

Hivatkozsok

https://pubmed.ncbi.nlm.nih.gov/27763802/

https://pubmed.ncbi.nlm.nih.gov/23201450/

https://pubmed.ncbi.nlm.nih.gov/28891753/

Schisandra

Név:
Schisandra kivonat – Schisandra chinensis

Latin név:
Schisandra chinensis

Tartalomjegyzék

Kapcsolódó termékek

  • A Hepadone Repair egy természetes hatóanyagokat tartalmazó, a májszövetek védelmét szolgáló étrend-kiegészítő készítmény. Termékünk a sejtmegújító folyamatok fokozása és az oxidatív stresszel szembeni védelem érdekében antioxidánsban gazdag gyógynövény kivonatokból áll.  Az összetevők közül nem hiányozhat az Altilix™ egy védjegyzett, articsóka kivonat, amely megakadályozhatja a zsír felhalmozódását és csökkentheti a koleszterinszintet, amely felelős a zsírmájbetegség kialakulásáért.

    Hepadone Repair

    9190 Ft

    A Hepadone Repair egy természetes hatóanyagokat tartalmazó, a májszövetek védelmét szolgáló étrend-kiegészítő készítmény. Termékünk a sejtmegújító folyamatok fokozása és az oxidatív stresszel szembeni védelem érdekében antioxidánsban gazdag gyógynövény kivonatokból áll.  Az összetevők közül nem hiányozhat az Altilix™ egy védjegyzett, articsóka kivonat, amely megakadályozhatja a zsír felhalmozódását és csökkentheti a koleszterinszintet, amely felelős a zsírmájbetegség kialakulásáért.