A végbélrák tünetei

A végbélrák tünetei

Csak úgy mint a vastagbélrák, a végbélrák is igen gyakori daganatos megbetegedés melynek magas a halálozási aránya. Világszerte a harmadik leggyakoribb daganatos megbetegedés melyből évente kb. 2 millió esetet diagnosztizálnak.  A vastagbélrákkal ellentétben – mely inkább nőket érint – a végbélrák előfordulása inkább férfiak esetében gyakoribb. Jó hír azonban, hogy az orvostudomány és a technika fejlődésével már jóval magasabb a túlélési aránya mint 50 évvel ezelőtt. Ez azonban nem pusztán a kezelés fejlődésének köszönhető, hanem a pontosabb diagnosztikának, ugyanis a korai diagnózis az ami a gyógyíthatóságban a legnagyobb szerepet játsza. Milyen tünetekre érdemes tehát figyelni?

Tünetek

A végbélrák tünetei szinte teljesen megegyeznek a vastagbélrák tüneteivel. Nem csoda hiszen mindkét esetben majdnem ugyanott helyezkedik el a daganat.

  • Fáradtság, gyengeség
  • Hasi fájdalom
  • Hasmenés, székrekedés esetleg ezek felváltva
  • Székelési szokások megváltozása
  • Olyan érzés mintha nem ürülnének ki a belek teljesen
  • Vékony, ceruza alakú széklet
  • Nyálkás széklet
  • Véres széklet
  • Ismeretlen eredetű fogyás

A vastagbélrák tüneteivel való rendkívül nagy átfedés kapcsán érdemes megjegyezni, hogy amennyiben véres székletet tapasztalunk, fontos megvizsgálni a vér színét. A vastagbélrák esetében mivel a daganat és ezzel egyidejűleg a vérzés is a vastagbél felsőbb szakaszában helyezkedi el, a vér színe sötét lesz. Egész pontosan nem is maga a vér színeződik el, hanem inkább a széklet lesz nagyon sötét, majdnem fekete színű a benne található tápcsatornán keresztülhaladt és félig-meddig lebomlott vér miatt.

Ezzel ellentétben a végbélráknál a vér élénkebb piros színű lesz, mivel a vérzés és a daganat lentebb, a végbél tájékán helyezkedik el és a vér ezáltal még viszonylag friss marad. Fontos azonban tudni, hogy a vérzés lehet rejtett vagy ún. okkult vérzés is, mely esetben a vér jelenléte csupán laboratóriumi körülmények között széklet teszt segítségével mutatható ki. Ebből fakadóan laikusként nem is érdemes magunkat diagnosztizálni, hiszen az orvos illetve az orvosi módszerek azok, amik döntőek. Ugyanakkor amennyiben vért vagy annak jelét észleljük, mindenképp forduljunk orvoshoz, hiszen csak orvos segítségével állapítható meg pontosan, hogy mi is a probléma.

A végbélrák stádiumai

0. stádium: A rákos sejtek még csak a végbél belső nyálkahártyáján találhatók meg.

I. stádium: A rák már tovább terjedt, de még mindig a végbélben van jelen csupán, a nyirokcsomókat még nem érte el.

II. stádium: A daganat már a végbél izmos falán is átszőtte magát, de a nyirokcsomók még mindig érintetlenek.

III. stádium: A rák már a végbél falán túl terjedt és a nyirokcsomókat is elérte.

IV. stádium: A daganat más szervekre is átterjedt.

Okai

Hasonlóan a vastagbélrákhoz, itt sem lehet egyértelmű okokra rámutatni, hogy mitől alakul ki. Hajlamosító tényezőkről ugyanakkor beszélhetünk.

Az egyik ilyen a kor. A vastagbélrák főként az idősebb korosztályt érinti, leginkább 50 éves kor felett fordul elő mindkét nem esetén, férfiaknál valamivel gyakrabban. Szintén hajlamosító tényezőnek tekinthető ha a családban már volt példa ilyen jellegű megbetegedésre.

A vastagbélrákhoz hasonlóan a végbélrák kialakulásának esélyeit is növelhetik egyéb meglévő betegségek mint pl. a colitis ulcerosa vagy a Crohn betegség, pláne ha ezek nincsenek megfelelően kezelve.

Ezeken kívül életmódbeli illetve táplálkozási szokások is okolhatók a kialakulásáért. A mozgásszegény életmód, a sok ülés, a dohányzás, az elhízás illetve a vörös húsok nagy mennyiségű fogyasztása mind hajlamosabbá tehetnek a végbélrákra.

Tekintve, hogy nagyrészt idősebb korban fordul elő, érdemes 50 éves kor körül illetve afölött rendszeres szűrővizsgálatokon részt venni. A szűrővizsgálat a legjobb módja a rák gyógyításának, hiszen amikor tüneteket észlelünk, az sokszor azért van mert a rák már előrehaladottabb állapotban van.

Diagnózisa és kezelése

A diagnózis a bélrendszeri megbetegedések esetében jól bevált és gyakran alkalmazott módszerekkel történik. Gyakori megoldás a vizsgálat során a kolonoszkópia vagyis vastagbéltükrözés és ennek során szövettani elemzés, de egyéb képalkotó vizsgálatok mint CT, MR, illetve a röntgen is segíthet a probléma azonosításában.

A daganat méretétől és elhelyezkedésétől függően több kezelési módszer is szóba jöhet a betegek számára. Gyakori megoldás a műtét, mely többféleképpen történhet. Ha a daganat még rendkívül kicsi, az orvos a kolonoszkópia során használt eszközhöz hasonló műszer segítségével eltávolítja a rákos sejteket a végbél belső faláról.

Előrehaladottabb állapotban már szükségessé válhat a végbél egy szakaszának eltávolítása is, oly módon, hogy a széklet a későbbiekben természetes módon távozhasson. Ennél a fajta beavatkozásnál az ánusz épen marad, csupán a felsőbb szakasz egy része kerül eltávolításra.

Amennyiben viszont a végbélnyílás körül helyezkedik el a daganat, úgy sajnos nincs sok esély rá, hogy a terület épségben maradjon. Ilyenkor az orvos a hason keresztül kivezeti a belet és a széklet egy sztómazsákba fog ürülni.

A műtéti megoldásokon kívül a daganatok esetében bevett kemoterápia, sugárkezelés valamint immunoterápia is megoldást jelenthet.

Van lehetőség természetes kezelésre?

A legjobb megoldás a rák ellen még mindig az egészséges életmód, helyes táplálkozás, testmozgás és a rendszeres szűrővizsgálat. Ezeket semmiképpen sem érdemes megspórolni vagy megpróbálni helyettesíteni.

Ugyanakkor vannak természetes alternatívák melyek fontos szerepet játszhatnak a rák megelőzésében vagy kezelésében az orvosok által javasolt és végzett terápiák mellett.

Amerikai kutatók eredményei alapján egyes probiotikus baktériumtörzsek mint pl. a Bifidobacterium vagy a Lactobacillus rákellenes hatásokat is mutatnak. Ezek a baktériumok amellett, hogy megakadályozzák az olyan baktériumok növekedését melyek hozzájárulhatnak a daganat növekedéséhez olyan zsírsavakat is termelnek melyek hozzájárulnak a rák növekedésének visszaszorításához. A Lactobacillus acidophilus, Streptococcus thermophilus, Lactobacillus casei, Lactobacillus salivarius, Lactobacillus plantarum, and Lactobacillus rhamnosus törzsek mind rendelkeznek valamilyen rákellenes hatással. Vagy a rákos sejtek apoptózisát segítik elő, azaz azt a folyamatot mely során a sejt elpusztítja önmagát, vagy valamilyen anyagot termelnek amely gátolja a daganat növekedését. A Lactobacillus acidophilus vastag és végbélrák elleni pozitív hatásait más kutatások is megerősítették. A probiotikumok szedése így tehát kiváló alternatív terápia, azonban nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy csupán az orvosok által javasolt kezelések mellett.

Érdemes megemlíteni, hogy sok rákellenes szer hatóanyaga természetes forrásból való. Sokféle rák elleni anyag vonható ki például különböző tengeri élőlényekből, de gyógynövényekből is.  Ennek alapján a gyógynövények és a belőlük készült teák és főzetek úgyszintén hasznosak, főleg ha a rosszindulatú daganatos megbetegedésektől függetlenül afféle megelőzésként a mindennapi étrend részévé tesszük őket.

Annak ellenére, hogy a természet bőven kínál lehetőségeket a rák elleni küzdelemben, mégsem szabad pusztán ezekre hagyatkozni. A probiotikumok illetve gyógynövények vagy ezekből készült készítmények hasznosak ugyan, de arra nem alkalmasak, hogy helyettesíteni lehessen velük egy-egy műtétet vagy más komolyabb beavatkozást. A rák ellen a legjobb amit tehetünk még mindig az egészséges, vitaminokban és rostban gazdag táplálkozás, a dohányzás, az alkoholfogyasztás valamint a vörös húsok kerülése vagy legalább mértékletes fogyasztása.

Forrás:

https://www.mdpi.com/2072-6694/12/5/1162/htm

https://www.nature.com/articles/s41598-022-13297-9

https://www.sciencedirect.com/science/article/pii/S0753332219309072