Nincsenek termékek a kosárban.
A szegfűszeg (Syzygium aromaticum) egy közismert fűszer mellyel ha máskor nem, de a Karácsonyt megelőző időszakban mindenképpen találkozhatunk. A forraltborokat ugyanis előszeretettel ízesítik ezzel a fűszerrel, hiszen karakteres ízt kölcsönöz neki. A szegfűszeg tulajdonképpen egy Indonéziában őshonos fa szárított virága, melyet már nagyon régóta használnak, többek között gyógynövényként is. A kínaiak a lehelet frissítésére használták, már Kr. e. 200 körül, majd a fűszer Európa területén is elterjedt a középkorban. A 17. században a hollandok kiirtották a szegfűszeg fáit Indonézia területén, keveset meghagyva csupán, hogy így tartsák magasan a fűszer árát. Később aztán a franciák csempészték a szegfűszeget Amerikába, ezzel megtörve a hollandok monopóliumát.
A szegfűszeg rendkívül gazdag mangánban, valamint tartalmaz béta-karotint, ami az A-vitamin előanyaga illetve K-vitamint és antioxidánsokat. Fontos hatóanyaga a balzsamdióban is megtalálható eugenol, mely hatékony baktériumölő, fertőtlenítő.
Az eugenol remek antioxidáns, mely az E-vitaminnál ötször hatékonyabban képes felvenni a harcot a sejteket károsító vegyületekkel, vagyis a szabad gyökökkel szemben.
Az antioxidánsok fontos szerepet játszanak a rákmegelőzésben, ugyanis a szabad gyökök nagy mértékben felelősek a rákos elváltozások kialakulásáért. A szegfűszegben található anyagok, köztük az eugenol gátolják a daganatok növekedését, így segíthetnek a rák kialakulásának megelőzésében.
Az eugenol a máj egészségére is jó hatással van, ugyanis nem csupán védi a májat az oxidatív stressztől, de csökkenti a gyulladást és a cirrózist is. Segít a zsírmáj kezelésében, javítja a májfunkciókat ezáltal a szervezet méregtelenítését is segíti.
Segít szabályozni a vércukorszintet, ezáltal a cukorbetegség kezelésében szintén hatásos lehet. A szegfűszegben található nigericin elősegíti a sejtek cukorfelszívását a vérből, valamint stimulálja az inzulintermelést, segíti az inzulintermelő sejtek működését.
A gyomorfekélyek ellen csakugyan hatásos lehet a szegfűszeg, hiszen elősegíti a gyomor nyálkatermelését. Ez a nyálka az, ami védi a gyomor belső falát a sav maró hatásaival szemben. Ha ez elvékonyodik, például azért mert nem termelődik elég nyálka, úgy a sav magát a gyomrot kezdi el felemészteni és ennek okán alakulnak ki a fekélyek.
A szegfűszegben található mangán hozzájárul a megfelelő csontsűrűséghez és a csontok egészségének megőrzéséhez, így hosszútávon a szegfűszeg fogyasztása segíthet megelőzni a csontritkulást.
Végül de nem utolsó sorban a szegfűszeg erős baktériumölő is az imént említett eugenolnak köszönhetően. Az eugenol képes elpusztítani az E. coli baktériumot, valamint a közvetve a fogak és az íny védelméről is gondoskodik, hiszen a fogszuvasodást és ínyfertőzést okozó mikrobákat szintén képes megölni.
Érdemes tudni, hogy bár az eugenol rendkívül egészséges, nagy mennyiségben azonban mégis mérgező, ezért mindig ügyelni kell a helyes adagolásra.
Egy a Journal of Natural Products-ban megjelent kínai kutatók által végzett tanulmány igazolta, hogy a szegfűszeg jó hatással van a szájhigiéniára. A szegfűszeg kivonata ugyanis jelentős mértékben képes volt csökkenteni több különböző szájban élő, fogszuvasodást és ínygyulladást okozó baktérium szaporodását is.
Mivel a szegfűszeg különféle ételek, italok készítéséhez használható, így nem is feltétlen kell megerőltetnünk magukat a fogyasztásához. Főbb hatóanyaga az eugenol, mely remek antioxidáns, így a szegfűszeg preventív jelleggel fogyasztható rákmegelőzés céljából.
A máj egészsége szintén javítható vele, hiszen jó a zsírmáj ellen illetve valamelyest képes enyhíteni a májcirrózist.
Cukorbetegség során ugyancsak alkalmazható, mivel ösztönzi az inzulintermelést és a sejtek cukorfelszívását.
Mivel ösztönzi a nyálkatermelést a gyomorban, a szegfűszeg védelmet nyújt a gyomorfekélyekkel szemben, melyhez hozzájárul eugenol tartalmának baktériumölő tulajdonsága, ugyanis a gyomorfekély egyik gyakori okozója a Heliobacter pylori baktérium.
Csontritkulás megelőzése céljából szintén jó választás, mivel magas mangántartalmának köszönhetően segít az optimális csontsűrűség szinten tartásában.
https://pubmed.ncbi.nlm.nih.gov/8904847/
https://www.britannica.com/plant/clove
https://pubmed.ncbi.nlm.nih.gov/24611461/
https://pubmed.ncbi.nlm.nih.gov/22292639/