Nincsenek termékek a kosárban.
Publikálva 2022.09.29. napján
Tartalom
Bármilyen fura is, de a szorulás gyakran úgy van jelen sokunk életében, hogy nem is veszünk róla tudomást, illetve nem tudatosul bennünk, hogy ez valójában egy egészségtelen állapot. A mai rohanó világban szinte természetes, hogy állandóan fáradtak vagyunk, a futtában elfogyasztott, gyakran félkész ételek miatt a puffadás, súlyfelesleg vagy a szorulás már fel sem tűnik, pedig ha nem kezeljük ezeket a tüneteket megfelelően, annak hosszútávon az egészségünk látja kárát. A gyógyszerek szedése nem mindig jelent megoldást a problémára, főleg azért, mert elsősorban a tüneteket szünteti meg. Pedig a cél a háttérben lévő okok feltárása és gyógyítása lenne, ráadásul minél hamarabb. A huzamosabb ideig tartó nehéz székelés ugyanis lassanként szervezetünk egészségét is alááshatja.
A szorulás az egyik olyan emésztési probléma, amely gyakran fel sem tűnik, hiszen az anyagcsere tempója a különböző embereknél eltérhet, és alkalomszerűen mindannyian szembesülünk székrekedéssel az életünk során. De mit is nevezünk székrekedésnek? Ha egy hét alatt háromnál kevesebbszer van székletünk, a székletürítés nehézségekkel jár, a széklet túl kemény, egyszerre nem ürül ki teljesen, vagy két ürítés között 48 óránál több telik el, akkor beszélhetünk szorulásról. Egy-egy élelmiszer fogyasztása, vagy éppen gyógyszermellékhatás következtében ugyan mindenkinek az életében előfordulhat, ez azonban átmeneti és általában magától megszűnik.
Ennél sokkal komolyabb gondokat sejtethet a rendszeresen jelentkező szorulás, mely nehezen múlik, ezután hamar, minden egyértelmű ok nélkül kiújul.
Ilyen esetekben egy béltisztító kúra hatékony megoldás lehet, azonban ezzel együtt is érdemes mindig felkeresni egy szakértőt, mielőtt komolyabbra fordulna a helyzet. Egy orvos, gasztroenterológus pontos diagnózist tud felállítani és ezzel a terápia is hatékonyabb lesz.
Ha krónikus vagy visszatérő szorulással küzdünk, érdemes felkeresni az orvost, mert a halogatás nagyon súlyos következményekkel járhat. Az orvostudomány több féle módszer segítségével is ki tudja deríteni milyen okok állhatnak a háttérben
A legegyszerűbb a belek tapintásos vizsgálata, melyet sztetoszkópos meghallgatással is kiegészíthet az orvos. Ennek során kitapinthatja a duzzanatokat, megkeményedéseket, érezheti a pangó székletet, vagy a bélgáz okozta ”lufihasat”, amelyek a székrekedés legfőbb látható jelei. A sztetoszkóp segítségével a bélhangok változásait lehet felmérni.
A vérvizsgálat az esetlegesen fennálló hormon- vagy anyagcsere zavarokra tud fényt deríteni. Kiegészítő vizsgálatként vér-, vizelet vagy székletelemzésre is szükség lehet.
A belek állapotának közvetlen vizsgálata többféleképpen is történhet. Kolonoszkópia (vastagbéltükrözés) során az orvos video-endoszkóp segítségével tekinti át a vastagbelet, míg a rektoszkópia (végbéltükrözés) során egy rektoszkópnak nevezett eszköz segítségével az orvos közvetlenül nyer betekintést az érintett területre (a végbél teljes szakasza és a szigmabél egy része is megtekinthető így). A vizsgálatok során elzáródást, polipot, daganatot, gyulladást, fekélyt keresnek.
Szóba kerülhet a kontrasztanyagos beöntést követő röntgenvizsgálat is (irrigoszkópia), amelynek segítségével szintén egy esetlegesen kialakult szűkületre, fekélyre vagy gyulladásra próbálnak fényt deríteni.
A székrekedés hátterébén számos ok állhat. Ezek közül a legtöbb életmódbeli vagy táplálkozási hiányosság, mint például kevés folyadékbevitel, a rostszegény táplálkozás, a mozgásszegény életmód. A székrekedés megelőzhető, illetve bizonyos esetekben elmulasztható az egészséges táplálkozás és életmód alapelveinek betartásával. A túlzott szénsavas, cukrozott üdítőital fogyasztás nem csupán a szorulás, hanem egyéb más betegségek, mint például a Candida betegség kialakulásához is vezethet.
Az egészséges bélműködéshez, bélmozgáshoz és a megfelelő emésztéshez szükséges, hogy elegendő rostot vigyünk be szervezetünkbe, ennek hiányában a nehéz, erőltetett székletürítés szinte biztosan színre lép. A rostok nagy része a zöldségekből és gyümölcsökből, valamint gabonákból beszerezhető. Még hatásosabb lehet a küzdelem a székrekedés ellen, ha a zöldségek egy részét nyersen fogyasztjuk, illetve a gabonaételek, gabona tartalmú élelmiszerek közül pedig azokat választjuk, amelyek teljes kiőrlésű lisztet tartalmaznak.
Szorulást azonban nemcsak fizikális, hanem pszichés problémák (stressz, a táplálkozás nyugtalan körülményei), egyéb betegségek (cukorbetegség, pajzsmirigy alulműködés), speciális élethelyzetek (pl. terhesség) valamint különféle gyógyszerek is okozhatnak.
Kialakulásának megelőzésében fontos szerepet játszik a rendszeres testmozgás, amelyet átlagosan hetente legalább három-négyszer érdemes végezni. Lehetőség szerint szabad levegőn sportoljunk, olyan edzést végezzünk, amely megemeli a pulzusszámunkat, izzadásra késztet, így beindítjuk a szervezet méregtelenítései folyamatait is, a vérkeringés és az izmok karbantartása mellett. A mozgás jó hatással van a belső szervekre is, javítja vérellátásukat, megmozgatja a gyomrot és a beleket, így elkerülhető a székrekedés is.
Gyakran még az ”egészséges életet élők” is megfeledkeznek arról, hogy a béltisztítás rendszeres elvégzése is nagyon fontos a bélcsatorna egészsége, és a székrekedés megszüntetése, megelőzése szempontjából. A szennyezett bélcsatornában lassabban halad a bélsár, így könnyen kialakul a kemény széklet, ami szorulással párosul és aranyérhez vezet. Az aranyér miatti fájdalmas székelés következtében sokan visszatartják a székletet, székrekedés alakul ki, ami az aranyeres problémákat is tovább rontja.
Hasonlóan hatékony lehet a megelőzésben egy tisztítókúra alkalmazása, melynek során a szervezetből kiürülnek mindazok a méreganyagok, melyek a modern élelmiszer-adalékokból rakódtak le az emésztőrendszerben. A tökéletes béltisztító kúra azonban nem csak a belekből segít eltávolítani a bélsarat, de megszünteti a rendszeres puffadást és szorulást, eltávolítja a parazitákat, felszabadulttá és élettel telivé tesz.
A szervezetben lerakódott méreganyagokat kezdetben fokozott fáradtság jelzi, majd az emésztőrendszeri problémák, székrekedés vagy hasmenés jelentkezése, melyek akár súlyosabbá is válhatnak. Ezt semmiképpen ne várjuk meg, érdemes lehet egy béltisztító kúra elvégzése, amihez különböző termékeket használhatunk.
A székrekedés következtében a beleinkben pang a széklet, a felhalmozódó gázok okozta puffadás feszítő hatása hasi fájdalmakat okozhat. A bélcsatornán a szokásosnál lassabban áthaladó bélsárból több víz szívódik fel, ennek következtében a széklet kemény lesz, ürítése nehézségekkel és fájdalmakkal járhat, valamint aranyér kialakulását okozhatja. A székrekedés következtében kialakuló bélsárpangást hányinger is kísérheti, további tünetek lehetnek a krónikus fáradtság, a bőrön megjelenő rendellenességek (pattanások, kiütések stb.)
A tartósan fennálló nehéz székelés táptalaja az irritábilis bél szindróma kialakulásának, hiszen a pangó bélsár gyulladásokat és felszívódási nehézségeket is okozhat. A belekben felgyülemlő bélsár és a kemény széklet vezet a divertikulumok kialakulásához, amelyek begyulladva idézik elő a divertikulitisznek nevezett betegséget. A belek falán kialakuló kitüremkedések kezdetben nem járnak tünetekkel, amikor a gyulladás miatt az állapot fájdalmassá válik, sajnos gyakran csak a műtét jelenthet megoldást.
Az évente elvégzett béltisztító kúra jó esélyt biztosít arra, hogy a beleinkben felhalmozódó méreganyagok okozta „dugulás” és a rosthiányos táplálkozás következtében kialakuló székrekedés problémáját kézben tartsuk. A CleanInside rost összetevője hosszú távon is gondoskodik arról, hogy a megtisztult belek perisztaltikája helyreálljon és így beálljon a normál székletürítési rend.