Nincsenek termékek a kosárban.
Publikálva 2021.09.27. napján
Tartalom
A “paraziták” szó hallatán többnyire kellemetlen, undorító kis élőlények jutnak eszünkbe, esetleg az iskolai és óvodai hajvizsgálatok emléke is felsejlik. Úgy gondolunk ezekre az élősködőkre, hogy minél távolabb vannak, annál jobb, és nem is járunk messze az igazságtól. Ugyanis a legtöbb parazita valóban káros. De mik is pontosan ezek?
A paraziták olyan organizmusok, amik a gazdatesten vagy a gazdatestben él(ősköd)nek, a gazdatestből nyerik a táplálékukat, annak kárára.
Az élősködők esetében három fő típust különböztetünk meg:
Tudjuk, hogy az emésztőrendszerünk sokféle baktériumnak ad otthont, amik segítik az emésztést. Az belek azonban egyéb nem kívánatos vendégeknek is otthont adhatnak, hiszen egyrészt védelmet nyújtanak, másrészt a táplálék amit elfogyasztunk ide érkezik, így az itteni paraziták kiszolgálva érezhetik magukat.
A bélférgekről már korábban írtunk, de frissítésként érdemes tudni róluk, hogy ahogy a nevük is mutatja, a belekben élnek.
A galandféreg fertőzött étellel kerül leggyakrabban a szervezetbe, majd a bélrendszerben fejlődik ki. A tojásaik a belek mozgásával haladnak az emberi szervezetben és végül távoznak. Nem megfelelő kézmosás esetén a kezünkre került tojásokkal könnyedén megfertőzhetjük az ételt amit készítünk. A galandférgek lárvái nem csak a belekben élhetnek; bekerülhetnek egyéb helyekre is, pl. izmokba, ezért fontos, hogy a hús amit eszünk legyen rendesen átsütve. A galandférgek a vérbe bekerülve eljuthatnak akár az agyunkba vagy a szemünkbe is, ahol súlyos károsodást okozhatnak.
A végbélgiliszta nagyon hasonló a galandféreghez. A végbélben él és a tojásait is oda rakja le. A nem megfelelő kézhigiénia esetén a tojások könnyen a körmünk alatt maradhatnak és rákerülhetnek mindenre amit megérintünk, ahonnan aztán mások szervezetébe is könnyűszerrel bejuthatnak. Gondoljuk csak végig: hányszor érintünk meg kilincset és utána rágjuk a körmünket vagy érintjük meg a szánkat kézmosás nélkül?
Ezek a paraziták sokszor tünetmentesek, de ha lent viszketést érzünk éjszakánként, valamint nagyobb az étvágyunk, fogyunk, esetleg rossz a közérzetünk, hányunk vagy hasmenés gyötör minket akkor bizony gyanakodhatunk férgességre is.
Szerencsére a férgesség ma már könnyen kezelhető vény nélkül kapható gyógyszerekkel, viszont fontos, hogy ilyenkor az egész család szedje ezeket akkor is ha ők tünetmentesek, mivel így megelőzhető az újrafertőződés kockázata.
Fontos, hogy mindig jól főzzük vagy süssük meg az ételeket ugyanis ezzel elpusztíthatóak a tojások.
A férgek mellett az emésztőrendszert megtámadó paraziták másik nagyobb csoportját a baktériumok és vírusok alkotják.
Az Escherichia coli, vagy az E. coli az egyik leggyakoribb bélrendszert megtámadó baktérium. Az E. coli baktériumok a belekben élnek, egészséges embereknél és állatoknál is. A legtöbb E. coli törzs ártalmatlan, azonban bizonyos fajták erős méreganyagokat termelnek ami komoly problémákat okozhat. Ezek a baktériumok leginkább az étellel kerülhetnek be a szervezetünkbe, ha nem főzzük meg rendesen a húsokat, nem pasztőrözött tejet iszunk, vagy E. colival fertőzött vízben fürdünk. A férgek tojásaihoz hasonló módon ugyanúgy terjedhet emberről emberre is. Tünetei a láz, hasfájás, hasmenés és véres széklet.
Az E. coli mellett a másik gyakori fertőzés a szalmonella. Ez a baktérium hasonló tüneteket produkál mint az E. coli, azonban olyan súlyos is lehet, hogy akár halálhoz is vezethet. A szalmonella szintén fertőzött, nyers ételekkel kerülhet be szervezetünkbe és az E. colihoz hasonlóan terjed. Fontos még kiemelni, hogy hüllők is terjesztik, ezért amennyiben valamilyen hüllőt, pl. teknőst fogdostunk, mindenképpen mossunk alaposan kezet, akkor is ha a hüllő egészséges.
Szintén gyakori emésztőrendszeri probléma a rotavírus okozta megbetegedés. A védőoltások elterjedése előtt mintegy 500.000 gyermek életét követelte évente. Ez a fertőzés 2 napig lappang és súlyos hasmenést, lázat és hányást okoz. Ha egyszer már átestünk rajta ne legyünk nyugodtak, ugyanis ismét elkaphatjuk, bár a későbbi megbetegedések már nem lesznek olyan súlyosak. Ugyanúgy terjed mint az E. coli vagy a szalmonella, vagyis széklettel és tárgyak érintésével.
Végül de nem utolsó sorban bizonyos gombák is élősködnek szervezetünkben, amik károkat okozhatnak. Az egyik ilyen gombafaj a candida. Normál esetben a szánkban, a gyomrunkban és a bőrünkön él és nem okoz gondot, észre se vesszük. Azonban ha a körülmények kedvezőek számára elszaporodhat és akkor már problémát jelent. Ha elszaporodik a szájban, fájdalmassá válhat a nyelés, fehér vagy sárga foltok jelenhetnek meg a nyelvünkön és torkunk is fájhat.
A bőrön elszaporódó candida viszeketést okoz és kivörösödött foltok jelennek meg rajta. Súlyosabb esetekben a gomba bejuthat a véráramba és egyéb szervek mellett akár az agyba is ami életveszélyes. A candida viszonylag könnyen kezelhető vény nélkül kapható készítményekkel, azonban súlyos esetekben az intravénás gombaölő hatású gyógyszerekre is szükség lehet.
Bár a paraziták rendkívül sokfélék lehetnek, valamelyik állat, pl. férgek, valamelyik gomba, pl. candida valamelyik pedig még csak nem is élőlény mint pl. a vírusok, mégis egyvalami közös bennük. A legtöbbjük ellen hatékony védelmet nyújt a rendszeres és alapos kézmosás, főleg WC használat után, ezért nem lehet eléggé hangsúlyozni ennek az alapvető higiéniai gyakorlatnak a fontosságát. Szintén gyakori közös pont a nyers, nem kellően átfőtt vagy megsült ételek, főleg húsok fogyasztása.
Egyesek úgy tartják, hogy egy jó burgernél a hús közepe rózsaszín, valamint steak-eknél is kérhetjük adagunkat véresen, minimálisan átsütve. Bár lehet hogy ízlésünknek ez a megfelelő, azonban érdemes lehet számolni a kockázattal is amit ez magában rejt. Ma már szigorú élelmiszerbiztonsági szabályok mentén készülnek ételeink és az állattartás is figyel a fertőzések elkerülésére azonban ha biztosra akarunk menni, jobb ha mi is kivesszük a részünket az óvintézkedésekből.
https://www.biologyonline.com/dictionary/endoparasitehttps://www.healthline.com/health/intestinal-worms