Üdvözlöm! Kata vagyok, a Natural Swiss irodavezetője.

Ez az oldal különbözik mindentől, amit idáig látott. Ez a kínos mellékhelyiségbeli történetek valóságshowja, amit nagy lelkesedéssel és büszkeséggel adnak elő. Minden egyes nap újabb és újabb, különböző életkörülményekkel és életkorral rendelkező emberek segítik elő sikertörténetükkel a Naturalswiss honlapot. Biztosítani szeretném Önt, hogy ezek a beszámolók semmilyen formában nem lettek megváltoztatva. Az összes e-mailt, levelet és fényképet önként küldték el nekünk. Ezeket a dokumentumokat eltároljuk, és harmadik fél által is ellenőrizve vannak.

Ha már Ön is kipróbálta termékünket, és meg szeretné osztani tapasztalatát velünk, ne habozzon! Ügyfélszolgálatos kolléganőnk készséggel várja jelentkezését az [email protected] címen.

Kérem a fogyasztói vélemények olvasásakor vegyék figyelembe, hogy a közjegyzői hitelesség érdekében a vásárlók által írt szövegek eredeti állapotukban szerepelnek, így előfordulhat fogalmazási- és helyesírási hiba.

Válogasson a véleményekből témák szerint

Vélemények Méregtelenítés kategóriában

ToxiClean program

A teljes méregtelenítő csomagot megrendeltem, mert gondoltam, hogy így lesz az igazi a hatás, így lesz jó az eredmény. Így is történt. Igaz nem tudom milyen a két csomag külön-külön, de hogy együtt működik, az biztos! A ToxiClean a szervezetben lerakódott nehézfémek, és különböző méreganyagok tisztításáért felelős. Első használat után meg is feledkeztem róla, hogy bevettem. A mosdóban vettem észre, hogy sok folyadék fogyasztás után is, elég erőteljesen koncentrált volt a vizeletem. Akkor gondoltam, hogy jó lehet a termék, és biztosan segít. A termék alkalmazása óta nem használok testápolót, pedig előtte rendszeresen kellett. Elég száraz, érzékeny a bőröm. Most már csak néha-néha kell használnom. Az utóbbi időben a hajam is szárazabb volt, pedig erre korábban nem volt példa. Ez is egész jól rendeződött. Néha megjelent az arcomon 1-2 pattanás a kúra alatt, de ez gondolom a méregtelenítésnek tudható be. Biztosan alkalmazni fogom még! Köszönöm!

ToxiClean program

Egy évvel ezelőtt fogtam bele a ToxiClean méregtelenítő - kúrába, az ismerősi körömből ajánlották. Nem voltam kezdő méregtelenítő, de ilyen fokú tisztulást még soha nem tapasztaltam. Ehhez az is hozzátartozik, hogy nemcsak nagy mennyiségű széklet távozott belőlem, hanem azok a különös dolgok is, amiről nem is gondoltam, hogy jelen volt a bélrendszeremben. Napjában többször voltam vécén, és lassan kiürült belőlem minden káros lerakódás. Ezzel együtt egyre jobban éreztem magam, megszűnt minden panaszom, a kellemetlen puffadás is. Lényegesen jobban érzetem magam, mint korábban. Tiszta szívvel és tiszta belsővel ajánlom mindenkinek, akinek hasonló gondjai vannak. Én pedig megrendeltem a második kúrát, mert elhatároztam, hogy évente megismétlem. Ez a minimum, hogy megőrizzem az egészségemet és a jó közérzetemet, hangulatomat.

ToxiClean program

Sajnos ülőmunkát végzek, nagyon keveset mozgok (csak ami a háztartással jár), és az anyagcserém is mintha csak „ülne”, nagyon lassú volt. Néha csak 4-5 naponként sikerült produkálni valamit. Próbálkoztam diétával, ezzel-azzal, de egyik sem volt tartós megoldás, mind csak ideig-óráig segített, ha egyáltalán. Ráadásul már évek óta volt egy állandó szúró fájdalom az alhasamban. Ettől sehogy sem tudtam megszabadulni. Nem akartam orvoshoz fordulni, jobban bíztam a természetes megoldásokban. Így jutottam el a keresgélésben a NaturalSwiss honlapjára, és ott olvastam a CleanInside és ToxiClean Programjáról. Elsőre megtetszett, gyorsan meg is rendeltem. A kúra elkezdése másnapján rögtön éreztem a hatást. Szokatlan késztetést éreztem, hogy vécére menjek, és minden nehézség nélkül is sikerült is elvégeznem a dolgomat. Teljesen kiürültem, és a többivel együtt a hasfájás is távozott. És ez az állapot tartósnak bizonyult. Naponta kétszer tudtam üríteni, a hasi szúrás pedig azóta sem tért vissza. Akkor sem, ha behúzom a hasam, vagy megnyomom. Fantasztikus érzés, teljesen felszabadultam. Mintha egy csapásra megszűnt volna minden bajom. Először kicsit furcsa volt a fájdalom nélküli élet, de hamar hozzászoktam. Mindenkinek ajánlom a NaturalSwiss termékeit, akinek emésztési gondjai, netán fájdalmai vannak. Az enyémhez hasonló panaszokra garantáltan hatásos! Többet használt, mint a gyógyszerek.Köszönöm!

ToxiClean program

Az én kálváriám 2022 decemberében kezdődött. Amikor is a kislányom az óvodából hazahozott egy fertőzést. Természetesen én is elkaptam, és ami a gyereken két nap palatt "átment", az engem 10 napra ledöntött a lábamról. Magas láz, fejfájás, hasmenés, hányás. Enni semmit nem tudtam, a folyadékot sem tudtam bent tartani. Elkezdtem egy paracetamol tartalmú vény nélküli gyógyszert szedni, napi 4x2 adagolással. Voltam természetesen háziorvosnál is, nem írt fel semmilyen gyógyszert. Aztán a nyolcadik napon elkezdtek a testemen hatalmas hematómák megjelenni. A legnagyobb, a bordáimnál keletkezett. Úgy néztem ki, mint akit nagyon elnáspángoltak. Tenyérnyi sötét lila foltokkal a testemen. Nagyon megijedtem, és elmentem az ügyeletre, ahol azt mondták, azonnal menjek a sürgősségire. Ezt is tettem. A Honvéd kórházban már a bejelentkezésnél elájultam a gyengeségtől. Ott azonnal vérvétel, infúzió. Majd megkérdezték, hogy alkoholista vagyok esetleg? Ugyanis a májfunkcióm komolyabb mérgezést mutat. Kiderült, hogy a paracetamolt túladagoltam, és a májam nem bír méregteleníteni. Beutaltak a Margit kórházba, ahol 10 napot töltöttem. Az első 6 napban folyamatos infúzió mellett próbáltam életet lehelni belém. Hazaérve elkezdtek felszívódni a hematómák, de nagyon lassan. Egy kedves ismerősömtől hallottam a Natural Swiss Toxiclean méregtelenítő kúráról. A belgyógyásszal konzultáltam, és támogatta a természetes eredetű készítmény fogyasztását. Egy hónap múlva a kontroll vérvizsgálatom eredménye szinte tökéletes lett. Sem én, se az orvosom nem akarta elhinni, hiszen a kórházban azt mondták, akár hónapig eltart majd a teljes regeneráció. Így a magam tapasztalatán nagyon ajánlom a készítményt májbetegeknek, vagy méregtelenteleníteni szándékozóknak. Köszönettel a gyártónak, Vincze Hajnalka

ToxiClean program

Nagyon csodálatos meg csináltam a programot nagyon jó eredménnyel.

ToxiClean program

Meglévő betegségem mellékhatásaiként jelentkeztek az emésztőrendszeri zavarok. Próbáltam legalább ezektől megszabadulni, így több mint egy évvel ezelőtt elhatároztam, hogy kipróbálom a NaturalSwiss Méregtelenítő Programját. Nagyon hamar elkezdett hatni, és minden emésztési zavarom megszűnt, egyre jobban éreztem magam. A ToxiClean Program elősegítette a betegségemből való meggyógyulást is. Az immunrendszerem is megerősödött. Annyira jót tett nekem, hogy azóta már meg is ismételtem a kúrát. Csak jót tudok rá mondani, és minden gyógyulni vágyónak szívből ajánlom.

ToxiClean program

Sokszor próbáltam már különféle méregtelenítő módszereket, de ilyen jó eredményt, mint a Clean Inside Béltisztító és a ToxiClean Program, egyik sem hozott.Egy barátnőm ajánlotta, aki szintén kipróbálta, és szintén nagyon elégedett volta az eredménnyel, mint ahogy én is. Azelőtt sokszor volt szorulásom, és a hasam is gyakran fájt. Nagyon érzékeny volt a torkom is, nagyon sokszor betegeskedtem. De a ToxiClean Program nemcsak remek méregtelenítőnek bizonyult, hanem immunerősítő hatása is van. Megszűntek a hasi problémáim, megerősödtem, hála a természetes alapanyagoknak. Évente meg fogom ismételni a kúrát, és remélem, ezzel elkerülhetem a betegségeket, búcsút inthetek az antibiotikumoknak. Merthogy sokkal szívesebben költök a megelőzésre, mint a gyógyszerekre. Erre pedig a NaturalSwiss Méregtelenítő Programja kiválóan alkalmas, szervezetem egészséges és tiszta, tele vagyok energiával.

ToxiClean program

Régóta keresgéltem a neten és a folyóiratokban hatékony béltisztítás témakörben, amikor rátaláltam a NaturalSwiss termékekre. A leírás és a vélemények meggyőzők voltak, ezért rendeltem béltisztító és méregtelenítő kúrát is. A béltisztítással kezdtem. Már egy hét után rengeteg pozitív hatást tapasztaltam. Megszűnt a székrekedésem, ami hosszú idő óta megkeserítette az életemet. Már ennyi is elég lett volna, de megszűntek az emésztési problémáim is. Szintén hosszú ideje tapasztaltam a puffadást főleg a tejtermékek fogyasztása esetében. A béltisztító kúra második hetére teljesen eltűntek ezek a tünetek. Ekkor már sokkal energikusabb is lettem, jobb lett az általános közérzetem. A méregtelenítő kúra végére igazán úgy éreztem, mintha „kicseréltek” volna. A jövőben is tavasszal és ősszel folyamatosan tervezem a kúrákat megismételni. E mellett a méregtelenítés mellett szól még az a tény, hogy mindezt normál életvitel mellett is kényelmesen meg tudtam csinálni. A munka és a hétköznapi tennivalók elvégzése közben nem megviselt, hanem energiával töltött fel. A kedvencem a Cleaninside rost, amit a kúrák befejezése után is fogyasztok. Szívből ajánlom mindenkinek!

ToxiClean program

Férjem kérésére kerestem méregtelenítő programokat a neten. Bár én nem terveztem, hogy elvégzem, de szimpatikus volt a kúra. Mind a természetes forrása miatt, másrészt azért is, mert egyszerűnek tűnt a használata. Sok vitamint fogyasztottunk korábban is, ezért úgy gondoltam rám nem lesz különösebb hatással, de tévedtem. Korábban 2-3 naponta volt székletem, de ez nem okozott különösebb problémát sosem. A kúra elején úgy tűnt, hogy ez így is marad, mert 2 hétig szintén kimaradt 1-2 nap, de azóta normalizálódott a helyzet. Emiatt ma már tényleg jobban érzem magam. Nincs folyamatosan teltségérzetem. Frissebb lettem, több az energiám. A férjemmel együtt én is folytatom a kúrát. Köszönjük a lehetőséget és a széleskörű, udvarias és türelmes tájékoztatást.