Üdvözlöm! Kata vagyok, a Natural Swiss irodavezetője.

Ez az oldal különbözik mindentől, amit idáig látott. Ez a kínos mellékhelyiségbeli történetek valóságshowja, amit nagy lelkesedéssel és büszkeséggel adnak elő. Minden egyes nap újabb és újabb, különböző életkörülményekkel és életkorral rendelkező emberek segítik elő sikertörténetükkel a Naturalswiss honlapot. Biztosítani szeretném Önt, hogy ezek a beszámolók semmilyen formában nem lettek megváltoztatva. Az összes e-mailt, levelet és fényképet önként küldték el nekünk. Ezeket a dokumentumokat eltároljuk, és harmadik fél által is ellenőrizve vannak.

Ha már Ön is kipróbálta termékünket, és meg szeretné osztani tapasztalatát velünk, ne habozzon! Ügyfélszolgálatos kolléganőnk készséggel várja jelentkezését az [email protected] címen.

Kérem a fogyasztói vélemények olvasásakor vegyék figyelembe, hogy a közjegyzői hitelesség érdekében a vásárlók által írt szövegek eredeti állapotukban szerepelnek, így előfordulhat fogalmazási- és helyesírási hiba.

Válogasson a véleményekből témák szerint

Vélemények ToxiClean program kategóriában

ToxiClean program

A teljes méregtelenítő csomagot megrendeltem, mert gondoltam, hogy így lesz az igazi a hatás, így lesz jó az eredmény. Így is történt. Igaz nem tudom milyen a két csomag külön-külön, de hogy együtt működik, az biztos! A ToxiClean a szervezetben lerakódott nehézfémek, és különböző méreganyagok tisztításáért felelős. Első használat után meg is feledkeztem róla, hogy bevettem. A mosdóban vettem észre, hogy sok folyadék fogyasztás után is, elég erőteljesen koncentrált volt a vizeletem. Akkor gondoltam, hogy jó lehet a termék, és biztosan segít. A termék alkalmazása óta nem használok testápolót, pedig előtte rendszeresen kellett. Elég száraz, érzékeny a bőröm. Most már csak néha-néha kell használnom. Az utóbbi időben a hajam is szárazabb volt, pedig erre korábban nem volt példa. Ez is egész jól rendeződött. Néha megjelent az arcomon 1-2 pattanás a kúra alatt, de ez gondolom a méregtelenítésnek tudható be. Biztosan alkalmazni fogom még! Köszönöm!

ToxiClean program

Egy évvel ezelőtt fogtam bele a ToxiClean méregtelenítő - kúrába, az ismerősi körömből ajánlották. Nem voltam kezdő méregtelenítő, de ilyen fokú tisztulást még soha nem tapasztaltam. Ehhez az is hozzátartozik, hogy nemcsak nagy mennyiségű széklet távozott belőlem, hanem azok a különös dolgok is, amiről nem is gondoltam, hogy jelen volt a bélrendszeremben. Napjában többször voltam vécén, és lassan kiürült belőlem minden káros lerakódás. Ezzel együtt egyre jobban éreztem magam, megszűnt minden panaszom, a kellemetlen puffadás is. Lényegesen jobban érzetem magam, mint korábban. Tiszta szívvel és tiszta belsővel ajánlom mindenkinek, akinek hasonló gondjai vannak. Én pedig megrendeltem a második kúrát, mert elhatároztam, hogy évente megismétlem. Ez a minimum, hogy megőrizzem az egészségemet és a jó közérzetemet, hangulatomat.

ToxiClean program

Sajnos ülőmunkát végzek, nagyon keveset mozgok (csak ami a háztartással jár), és az anyagcserém is mintha csak „ülne”, nagyon lassú volt. Néha csak 4-5 naponként sikerült produkálni valamit. Próbálkoztam diétával, ezzel-azzal, de egyik sem volt tartós megoldás, mind csak ideig-óráig segített, ha egyáltalán. Ráadásul már évek óta volt egy állandó szúró fájdalom az alhasamban. Ettől sehogy sem tudtam megszabadulni. Nem akartam orvoshoz fordulni, jobban bíztam a természetes megoldásokban. Így jutottam el a keresgélésben a NaturalSwiss honlapjára, és ott olvastam a CleanInside és ToxiClean Programjáról. Elsőre megtetszett, gyorsan meg is rendeltem. A kúra elkezdése másnapján rögtön éreztem a hatást. Szokatlan késztetést éreztem, hogy vécére menjek, és minden nehézség nélkül is sikerült is elvégeznem a dolgomat. Teljesen kiürültem, és a többivel együtt a hasfájás is távozott. És ez az állapot tartósnak bizonyult. Naponta kétszer tudtam üríteni, a hasi szúrás pedig azóta sem tért vissza. Akkor sem, ha behúzom a hasam, vagy megnyomom. Fantasztikus érzés, teljesen felszabadultam. Mintha egy csapásra megszűnt volna minden bajom. Először kicsit furcsa volt a fájdalom nélküli élet, de hamar hozzászoktam. Mindenkinek ajánlom a NaturalSwiss termékeit, akinek emésztési gondjai, netán fájdalmai vannak. Az enyémhez hasonló panaszokra garantáltan hatásos! Többet használt, mint a gyógyszerek.Köszönöm!

ToxiClean program

Röviden összegezném több éves tapasztalataimat, mert meggyőződtem róla, hogy azok általánosíthatóak. A velem hasonló életmódot folytató kollégáim közül is sokan kipróbálták már a termékeiket, és kivétel nélkül kedvező véleménnyel voltak mindegyik termékcsaládjukról. A tantestületben, melynek tagja vagyok, igen sokan küszködnek gyomorbántalmakkal, ami sajnálatos módon a tanári munka egyik kellemetlen velejárója. A rendszertelen étkezés, a kapkodás, az állandósulni látszó stressz fokozottan rossz közérzetet okozhat. Gondolják meg, hogy egyéb munkahelyeken legalább annyi szabadság megadatik, hogy akkor mehet ki a dolgozó az illemhelyre, amikor ennek szükségét érzi, de nekünk ez óra közben igen nehézkes lenne. A Clean Inside béltisztító kúra segítségével immár 5. éve sikeresen karban tartom ezt az egyáltalán nem elhanyagolható, a normális napi életvitelt meghatározó kérdést. Az egyik fiatal kolléganőmnek ajándékoztam az Önök termékéből egy dobozzal, és hónapok óta tartó emésztési panaszai látványosan enyhültek, állandó szorongása és rossz közérzete egyhavi adag után csaknem nyomtalanul elmúlt. Az évtizedek óta tartó civilizációs ártalmak kiváló hatékonyságú ellenszere a Toxi Clean méregtelenítő kúra is, a kettő együttes alkalmazása pedig kifejezetten hatásos.

ToxiClean program

Meglévő betegségem mellékhatásaiként jelentkeztek az emésztőrendszeri zavarok. Próbáltam legalább ezektől megszabadulni, így több mint egy évvel ezelőtt elhatároztam, hogy kipróbálom a NaturalSwiss Méregtelenítő Programját. Nagyon hamar elkezdett hatni, és minden emésztési zavarom megszűnt, egyre jobban éreztem magam. A ToxiClean Program elősegítette a betegségemből való meggyógyulást is. Az immunrendszerem is megerősödött. Annyira jót tett nekem, hogy azóta már meg is ismételtem a kúrát. Csak jót tudok rá mondani, és minden gyógyulni vágyónak szívből ajánlom.

ToxiClean program

Régóta keresgéltem a neten és a folyóiratokban hatékony béltisztítás témakörben, amikor rátaláltam a NaturalSwiss termékekre. A leírás és a vélemények meggyőzők voltak, ezért rendeltem béltisztító és méregtelenítő kúrát is. A béltisztítással kezdtem. Már egy hét után rengeteg pozitív hatást tapasztaltam. Megszűnt a székrekedésem, ami hosszú idő óta megkeserítette az életemet. Már ennyi is elég lett volna, de megszűntek az emésztési problémáim is. Szintén hosszú ideje tapasztaltam a puffadást főleg a tejtermékek fogyasztása esetében. A béltisztító kúra második hetére teljesen eltűntek ezek a tünetek. Ekkor már sokkal energikusabb is lettem, jobb lett az általános közérzetem. A méregtelenítő kúra végére igazán úgy éreztem, mintha „kicseréltek” volna. A jövőben is tavasszal és ősszel folyamatosan tervezem a kúrákat megismételni. E mellett a méregtelenítés mellett szól még az a tény, hogy mindezt normál életvitel mellett is kényelmesen meg tudtam csinálni. A munka és a hétköznapi tennivalók elvégzése közben nem megviselt, hanem energiával töltött fel. A kedvencem a Cleaninside rost, amit a kúrák befejezése után is fogyasztok. Szívből ajánlom mindenkinek!

Clean Inside program

Már évek óta húzódó bélproblémákkal küzdöttem amikor rátaláltam a CleanInside termékcsaládra. Előtte többmindent kipróbáltam, egyik termék sem segített igazán. Az első hét használat után elmúlt a gyomorégésem, gyomorsavas tüneteim és az állandó éhségérzetem. Azonkívül hogy sokkal laposabb lett a hasam a kúra alatt, fantasztikus tisztuláson mentem keresztül, pl. az arcbőröm sokkal tisztább lett és fogytam is. Kedvem lett újra mozogni, nem kívánom a cukros élelmiszereket a cukrot egyáltalán, sőt egészséges ételekre vágyom. Választáskor nagyon tetszett a termékben hogy teljesen gyógynövényalapú és vegán termék. Alig várom hogy belekezdjek a ToxiClean kúrába, mivel a májam is méregtelenítésre szorul. A 2 hónap alatt amióta csinálom a béltisztítást rég nem várt csodák jelentek meg az életemben. Szeretném mindezt megköszönni a Natural Swissnek és fantasztikus terméküknek! /Legszívesebben minden bélproblémával küszködő emberrel kipróbáltatnám! : )