Üdvözlöm! Kata vagyok, a Natural Swiss irodavezetője.
Ez az oldal különbözik mindentől, amit idáig látott. Ez a kínos mellékhelyiségbeli történetek valóságshowja, amit nagy lelkesedéssel és büszkeséggel adnak elő. Minden egyes nap újabb és újabb, különböző életkörülményekkel és életkorral rendelkező emberek segítik elő sikertörténetükkel a Naturalswiss honlapot. Biztosítani szeretném Önt, hogy ezek a beszámolók semmilyen formában nem lettek megváltoztatva. Az összes e-mailt, levelet és fényképet önként küldték el nekünk. Ezeket a dokumentumokat eltároljuk, és harmadik fél által is ellenőrizve vannak.
Ha már Ön is kipróbálta termékünket, és meg szeretné osztani tapasztalatát velünk, ne habozzon! Ügyfélszolgálatos kolléganőnk készséggel várja jelentkezését az [email protected] címen.
Kérem a fogyasztói vélemények olvasásakor vegyék figyelembe, hogy a közjegyzői hitelesség érdekében a vásárlók által írt szövegek eredeti állapotukban szerepelnek, így előfordulhat fogalmazási- és helyesírási hiba.
Válogasson a véleményekből témák szerint
Vélemények Probiotikumok kategóriában
Szimbiotikum
A műtétem (endometriosis) óta szedem, azaz 9 hónapja. Csökkentek a hasi puffadásaim, enyhébb a menstruációs görcsöm is (nyilván a jobb emésztés miatt). Ritka az olyan probiotikum, ami hat is manapság. Mindig utánrendelem. :)
Szimbiotikum
Közel 3 éve küszködöm emésztési problémákkal melyből némely már tisztázott melyek kapcsán életmódot változtattam étkezési szokásaimat illetőleg. Viszonylag tudatosan igyekeztem egyébként is táplálkozni ezért a változtatások nem okoztak problémát. A tünetek, nagyfokú fájdalmak viszont annál inkább melyre számtalan étrend-kiegészítőt,természetes gyógymódot javasoltak hatásukat hosszú távon azonban nem tapasztaltam. Mióta a Natural Swiss Pro és Prebiotikumokat használom sokkal jobb a közérzetem!Hálás vagyok hogy az utamba akadt!
Szimbiotikum
3 évvel ezelőtt foghúzás miatt, antibiotikumot kaptam. Sajnos, a fogorvos nem hívta föl a figyelmemet pre-és probiotikumok használatára és nekem sem jutott eszembe, hogy ilyen esetben fontos lenne a szedésük. Ezzel kezdetét vette 3 éves tortúrám. Az antibiotikumoknak köszönhetően teljes mértékben fölborult a bélflórám, amely a legkülönbözőbb emésztési problémák formájában nyilvánult meg. Az elmúlt három esztendő alatt rengetek sok mindent kipróbáltam emésztésem helyreállítása érdekében, de nem jártam sikerrel. Az interneten találtam rá a honlapjukra. Alaposan áttanulmányoztam és rögtön szimpatikusnak találtam azt, hogy a termékeik természetes alapanyagokból készülnek, nem szintetikusak. Mivel előre nem tudtam, használnak-e, ezért csak 2 hónapnyi adagot vásároltam meg. Feltételeztem, hogy addigra kiderül majd, mennyire válnak be. Éppen most 5 hete, hogy elkezdtem szedni a Pre-és Probiotikumot, (Szimbiotikumot) valamint az emésztést támogató enzimet (Swiss Digest FX-et) és jótékony hatásukat először a 3. hét közepén éreztem először. Megszűnt minden addigi, többéves problémám! Aki átesett már többhetes hasmenésem, állandó bélgörcsökön, fölfújódáson stb., az biztosan nagyon megérti, mennyire örültem és örülök annak, hogy végremindent ehetek, többé semmi sem okoz gondot!
Swiss Probiotix
A probiotikum szedése mellett elmúltak az emésztőrendszeri problémáim, amiket az antibiotikum kúra okozott. Sajnos ezek a tünetek napi szinte jelen voltak az életemben, és jelentősen rontották az életminőségem. Sokféle gyógymódot, diétát, probiotikumot kipróbáltam a Swiss Probiotics előtt, de nem igazán éreztem változást. Kiderült, hogy ez a termék egyik az családtagomnak már segített, ezen felbuzdulva én is megrendeltem. Két dobozzal szedtem be, de már a második héten éreztem a pozitív változást. Jobb a közérzetem, és visszatért az életkedvem. Szerintem mindenkinek, aki valamilyen okból kifolyólag antibiotikumot kénytelenek szedni, fel kellene írni receptre!
Szimbiotikum
A nem megfelelő táplálkozásom és egy elhúzódó stressz következtében a teljes bélrendszert érintő betegségem lett. Ennek következtében az emésztésem és a székletem minősége erőteljesen megromlott. A „végtermék” bűzös, híg lett és az emésztetlen ételdarabok sem voltak ritkák benne. Éreztem, hogy nagy baj van. Egy hónapot töltöttem el éjt nappallá téve, hogy a végére járjak betegségem okának és ráleljek a megoldásra. Több természetgyógyász ajánlása alapján, a gyógyuláshoz vezető út egyik sarkalatos pontjának a felborult bélflórám helyreállítása bizonyult. Mivel ezek az ajánlások a minél több baktériumfajt és sejtszámot tartalmazó készítmény szedését hangsúlyozták, ennek tükrében kezdtem hozzá a válogatásnak. Az interneten található széles termékpalettát olyan szempontok figyelembevételével, mint például származási hely, vevői vélemények, ár/érték arány jutottam el a NaturalSwiss® – Szimbiotikumához, amely egy pre- és probiotikumot tartalmazó termékcsomag. Az ebben található készítmények bebizonyították, hogy méltán szolgáltak rá a bizalmamra. Pár hónap leforgása alatt az egészségi állapotom folyamatos javulást mutatott; a székletem kifogástalan minőségűvé vált. Megelőzési és szinten tartási céllal a mai napig fogyasztom, és nem kívánok erről a jó szokásomról lemondani a jövőben sem. Ezúton is szeretném megköszönni a NaturalSwiss ügyfélszolgálatának, hogy bármely kérdésemmel, problémámmal kapcsolatban bizalommal fordulhattam Önökhöz. Fazekas Krisztián
Szimbiotikum
Évek óta nem csillapodott krónikus bélgyulladásom (colitis ulcerosa) ami ugye egy gyógyíthatlannak hitt betegség (IBD). Komolyabb kezelésére az Imuránt alkalmazzák vagy újabban kétes mikroorganizmusokat is, amelyekkel szándékosan legyengítik az immun rendszer aktivitását. Mindemelett az Imurán rákkeltő anyag is. Ezek miatt nem láttam értelmét ezek kipróbálását. A tavasszal édesanyámnak rendeltem egy béltisztító kúrát, mivel Candida hasmenése (IBS) volt. Gondoltam én is kipróbálom magamon. Pár nap múlva megszűntek a tüneteim és pár hónap után a gasztroenterológusom alig hitt a szemének is. A colitisom teljes remmisszióba ment, úgy hogy a bélfalam is teljesen regenerálódott. Nagyon hálás vagyok ezért a NaturalSwiss-nek különösen a hatásos immun-regeneráló és probiotikum készítményeikért. Aki hasonló cipőben jár, azért ne felejtsen el rendszeresen endoszkópiára járni a vastagbélrák megelőzése miatt. Hálás köszönet!
Swiss Probiotix Max
Fogműtéttel kezdődött az egész kálváriám, ami után elég komoly antibiotikum kúra következett-természetesen probiotikummal, ami épp volt otthon. Aztán 3 hete légcsőgyulladásom lett, amit itthon nem sikerült gyógyítanom újra a doki az ügyeleten aki tudta, hogy nem rég antibiotikumot használtam, muszáj volt felírnia az újabb adag antibiotikumot-itt is becsületesen használtam probiotikumot. Az antibiotikum utolsó napján /péntek este/ nagyon magas lázam volt, erős hasi fájdalmak, hányinger, szédülés, hasmenés-újra ügyelet ahol gyógyszer allergiát állapítottak meg, diéta-vízpótlás-probiotikum-pihenés. A férjem elment a gyógyszertárba, leírtam neki hogy milyen probiotikumot vegyen, mit tartalmazzon, amikor a gyógyszerésznek lediktálta az csak nézett, hogy ilyen nincs de tud adni nagyon szuper termékeket-hívott mit vegyen? Vegyél pár dobozzal majd valamelyik segít. Ezektől még rosszabb lett az állapotom. A tünetek nem enyhültek,ügyeleten azt mondták pár napig ez eltarthat, nyugodjak meg / hanem fokozódtak, alig vártam a hétfő reggelt. Az orvosom székletminta vizsgálatot rendelt el, a closrtídium toxin-ra. Bizakodtam nem lesz nagy a baj, de sajnos az eredményeim nem megfelelőek lettek,enterotoxin (A toxin) és citotoxin (B toxin): a sejtfalat átlyukasztó toxin. Ezt a betegséget-fertőzést hosszú-egymás utáni antibiotikum kúrának köszönhetően lehet elkapni. A betegség oka, hogy az antibiotikumok hatására a bélben jelenlévő normál bélflórát alkotó baktériumok elpusztulnak, és helyükben egy olyan baktérium telepszik meg, mely hasmenéses tüneteket okoz. Ez a kórokozó leggyakrabban a Clostridium difficile nevű baktérium, mely a bél nyálkahártyájának gyulladását, súlyosabb esetben szövetelhalást okoz. Ennek a kórokozónak kétféle toxinja van, az A-típusú ún. enterotoxin és a B-típusú ún. cytotoxin. A kezelőorvosom és Dr.Podlupszki javaslatára elég erős probiotikum kúrát alkalmaztam a Swiss Probiotix Maxal, aminek már a harmadik nap meglettek az eredményei, javulás jelentkezett. /ami megmentett a kórház vendégszeretetétől/